Felavatták az új kerékpárutat Kondoroson

2021. szeptember 24. 14:51 | Such Tamás

A közelmúltban befejeződött a „Kerékpárút fejlesztése Kondoros, Kardos és Békésszentandrás településeken” című projekt, valamint péntek délelőtt átadták az új kondorosi kerékpárutat, a Nagyszénási út, M44-es csomópont lábánál.

Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere, egyben a konzorcium vezetője köszöntőjében elmondta, Kondoroson 2289 méter kerékpárút felújítása történt meg; továbbá 2857 méter hosszon új kerékpárutat építettek – az utóbbi helyszínen zajlott a program.

Hozzátette: Kardoson 2500 méter hosszban történt kerékpárút-korszerűsítés, valamint Békésszentandráson 385 méteren korszerűsítés és bő egy kilométeres szakaszon új kerékpárút épült. (Még több szám a cikk cégén.)

 

Ribárszki Péter és Zalai Mihály – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Ribárszki Péter és Zalai Mihály – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– A 2014-20-as uniós fejlesztési ciklusban, a kerékpárutakat elsősorban abból a célból korszerűsítettük, hogy a munkahelyeket és lakóhelyeket kössenek össze – mondta Zalai Mihály.

A Békés Megyei Önkormányzat elnöke hozzáfűzte, a biztonságos közlekedés mellett a kerékpárutakon megjelentek a rokonsportok is: futók, sportcélból kerékpározók, görkorcsolyázók és rollerezők. Az utóbbi két évben közel 8 milliárd forintból, összesen 68 kilométer kerékpárutat adtak át a megyében.

 

Herczeg Tamás – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Herczeg Tamás – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondása szerint először tervbevette, hogy kerékpárral gurul el az avatóünnepségre. Mivel azonban egy másik eseményről érkezett, így egy négykerék-meghajtású jármű mellet döntött.

– Az elmúlt hétéves időszakban 2000 milliárd forintból, mintegy 2100 kilométernyi kerékpárforgalmi létesítmény jött létre – ecsetelte. – 2030-ig az a cél, hogy hazánknak 15 ezer kilométernyi kerékpárút-hálózata legyen.

Hozzátette, egyedül Hollandia és Dánia előz meg bennünket a kerékpárhasználók tekintetében; és mint tudjuk, az országban Békés megye évek óta dobogós helyen áll.

– Két napja volt autómentes világnap – folytatta –, noha ilyenkor néhány százalékkal kevesebben állnak ki a garázsból, de a legtöbb háztartásban most már két utó is van. Ebből kifolyólag a biztonságos közlekedést és a környezetvédelmet nagymértékben szolgálja, ha egyre több a kerékpárút.

 

Zalai Mihály, Ribárszki Péter és Herczeg Tamás – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

***

A projekt címe: Kerékpárút fejlesztés Kondoros, Kardos és Békésszentandrás településeken

Megvalósítás időtartama: 2018. szeptember 1. - 2021. augusztus 16.

Támogatás összege: 500 millió forint, amely 100 százalékos támogatási intenzitású vissza nem térítendő támogatás.

A támogatás megoszlása a települések között:

- Kondoros: bruttó 359 millió forint
- Kardos: bruttó 59 millió forint
- Békésszentandrás: bruttó 81 millió forint

A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam támogatásával valósul meg.

Konzorcium vezető: Kondoros Város Önkormányzata
Konzorcium tagok: Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata, Kardos Község Önkormányzata

 

Galéria

További programok »

Gazdaság

Átcímkézett termék, nem túl jó minőségű import eper – az idei szezon kihívásai

A jó idő beköszöntével elkezdődik a zöldség- és gyümölcsszezon is. Országos szinten az egyik legnépszerűbb gyümölcs az eper, hiszen amellett, hogy idehaza is terem, édes, egyben kalóriaszegény finomságról van szó. Povázsayné Kovács Kitti, az egyik békéscsabai farm marketing menedzsere számolt be az epertermesztés jelenlegi kihívásairól.
08:30
FEL