Fél évszázados a gyermekek varázslatos otthona, a Szigligeti Utcai Óvoda

2024. október 18. 14:34 | Bimbó Lajos

Alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepelte a Szigligeti Utcai Óvoda október 18-án. Az ünnepségen vers, néptánc és fuvolazene várta a megjelenteket, az esemény végén pedig retro óvodai kiállításon utazhattak vissza a vendégek a múltba. A születésnapi rendezvény kiemelkedő mozzanataként egy időkapszulát helyeztek el az intézmény falában.

Az ünnepi esemény első sorában Varga Tamás alpolgármester, Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Fülöp Csaba, körzeti képviselő foglaltak helyet. A főhelyet Balázs Imréné, a Szigligeti Óvoda első óvodavezetője számára tartották fennt.

Varga Tamás alpolgármester az ünnepségen aláhúzta, Békéscsaba oktatástörténetének fontos bástyái az oktatási és nevelési intézmények, így azok az óvodák is, amelyek önkormányzati fenntartásban működnek.

– Megbecsüljük őket és ha lehetőség van rá, akkor ünneplünk. Ez a mai nap is erről szólt, hiszen egy fél évszázados történetet sikerült megkoronázni. Olyan alapokat kaptak a jelen óvodapedagógusai, óvodavezetői, amelyekre méltán lehetnek büszkék és tudnak rájuk építkezni – ismertette Varga Tamás.

Az alpolgármester hozzátette, a múltat, a jelent, de a jövőt is az a cél irányítja, hogy a gyermekek csillogó szemmel, boldogan lépjenek be az intézménybe, hogy majd olyan tudást, kompetenciákat kapjanak, amelyekkel sikerrel tudnak továbblépni az iskolába, később a pedig a felnőtt életbe.

Varga Tamás beszéde végén egy elismerő oklevelet is átnyújtott Királyné Egri Mónika óvodavezetőnek.

 

 

Balázs Imréné, az óvoda első vezetője beszédében felidézte az 1974-es kezdeteket, majd óvodai éveinek pillanatait és fontos állomásait felvillantva jutott el 2004-es leköszönéséig. Mint kiemelete, élete legszebb harminc évét töltötte az intézményben.

– Azt a vezetői munkát, amit a nevelőtestülettel közösen végeztünk, tettre kész és megfelelő szakértelmű óvodapedagógusokkal és kollégákkal, azt érdemes volt átélni. Az óvodapedagógiai munkásságom színe-java itt történt. Boldog időszak volt ez és bármikor újrakezdeném – fűzte hozzá Balázs Imréné.

Az óvodapedagógusok által szeretett és nagyra becsült szakember hozzátette, az intézmény életből rengeteg gyönyörű emléket tud felidézni, legyenek azok a kirándulások vagy a természetjárások, de mind közül a lefontosabb és legszebb emlék a kollégák, a gyermekek és a szülők közötti összetartás volt.

 

 

Az ünnepségen a szigligeti óvodások verses műsora csalt örömkönnyeket a szemekbe, majd az ovisok népi gyermektánc játékfűzése szórakoztatta a vendégeket. Az intézmény családias légkörét tovább fokozta, hogy a műsort adó Hétpróbás Néptánciskola növendékeinek mindegyike rendelkezett „szigligetis” szállal, Gulyás Lili pedig egykori Cica csoportosként fuvolajátékával szórakoztatta a megjelenteknek.

Királyné Egri Mónika óvodavezető hangsúlyozta, az intézmény vezetői és kollektívája különleges vezérfonál mentén haladnak, amit örökségül hagytak rájuk az alapításkor dolgozó munkatársak.

– Gyermekcentrikusan, szeretettel, tisztelettel a szülők felé: mi ezt a vezérfonalat igyekszünk követni. Mindezt próbáljuk innoválni és a mai korszellembe átültetni, úgy, hogy a gyermekek óvoda-iskola átmenetét segítsük, játékosan tanulva, miközben a gyermekek jól érezik magukat – foglalta össze az óvodavezető.

 

 

A vendégek azután retro óvodai kiállításon utazhattak vissza a múltba. A születésnapi rendezvény kiemelkedő mozzanatában pedig egy időkapszulát helyeztek el az intézmény falában. A pendrive-ot tartalmazó dobozkát 25 év múlva kinyitva, a következő generáció az 1974-es évektől kezdve, digitális fényképeken követhetik nyomon a Szigligeti Utcai Óvoda elmúlt esztendőit.

 

Galéria

További programok »

FEL