Fejezetek Békéscsaba történetéből: A „Prófétához” címzett fogadó és étterem

2020. augusztus 8. 13:58 | behir.hu

A mai Csabagyöngye Kulturális Központ és a Körös Hotel épülete helyén és annak közvetlen környezetében több neves épület állt Békéscsabán. Nem csak Stark Adolf szőlőnemesítő háza, hanem a híres Próféta fogadó és étterem is.

A befelé nyíló U-alakú épület a Kossuth tér és a Széchenyi utca találkozásánál feküdt, amelynek a Széchenyi utcával párhuzamosan húzódott hosszú, széles épületteste. Helyén épült a Körös Hotel étterme, ma pedig egy szürke, épület van ott, ami volt babaáruház is, de régóta üresen áll.

Azt nem tudjuk biztosan megmondani, hogy 1852-ben létezett-e fogadó az épületben, de a ház állhatott. 1852. december 6-án például, a mai Kossuth tértől a mai Gyulai úti híd vonaláig, a Prófétától induló területen karácsonyi mulatozás zajlott. Ugyanezzel párhuzamosan a közeli Steiner-kúriát épp betyárok fosztogatták, és a mulatozó tömeg ebből nem sejtett semmit. Munkácsy Mihály gyermekként éppen abban a kúriában tartózkodott, és átélte ezt.

A Próféta az az 1880-as évektől a város egyik legnagyobb és legkitűnőbb vendéglőjeként volt ismert, rendeztek itt szegedi hal- és rákvacsorát, a váci egyházmegye finom borait kínálták a vendégeknek, de számos egylet és kör  székhelye is lett. Kiváló vezetője volt 1901-1910 között Hartl Albert vendéglős, akit nagyon szerettek a csabaiak.

1910-től új bérlője lett a Prófétának Schwézner Károly személyében, aki egy kulcscsonttöréssel kezdte itteni pályafutását: 4 méter magasságban egy napellenzőt akart a falhoz erősíteni és lezuhant. A gondos ápolásnak köszönhetően hamar rendbejött, és megkezdődött a Próféta második aranykora. Felújíttatta a vendéglőt, amelynek ünnepélyes megnyitójára az ismert artistát, Scarronit hívta meg, aki bűvész és telepata számokkal érkezett. 1911-ben pedig a híres repülős, Kvasz András tiszteletére rendeztek itt bankettet.

Az 1920-as évektől azonban a vendéglő hanyatlásnak indult. Az új bérlője csalási ügyben volt érintett, a pincérek pedig egy éjjel összeverekedtek a Fiume pincéreivel. 1933-ban szűnt meg a vendéglátóhely, azt követően a villamosmű bérelt itt irodahelyiségeket, és az épületben megnyitották a M. Kir Vegykísérleti Állomást is. Végül 1967-ben bontották le a Stark-házzal együtt.

Szalay Ágnes

További programok »

FEL