Fehér Bot napja a Békés Megyei Könyvtárban

2024. szeptember 29. 09:35 | Kintner Nikolett

Ami számunkra magától értetődő és az életünk mindennapját képezi, az másnak korántsem ennyire természetes. A mondás is úgy szól "Vigyázok rá, mint a szemem világára", többek között erre is emlékeztetett bennünket a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete által szervezett esemény szombat délelőtt.

A Békés Megyei Könyvtárban rendezték meg a látássérültek nemzetközi világnapját, azaz a Fehér Bot Napját szombaton. Az esemény célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a látássérültek sajátos helyzetére és arra, hogy hogyan tudnának teljes értékű életet élni a társadalomban.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

- Nagyon remélem, hogy a rendezvény eléri a célját. A tagok elég nagy érdeklődésről adtak számot. A mai napon egy színvonalas műsort fogunk látni, hiszen Hartmann Ildikó és Szabó Ila művésznők egy órás műsora után pedig a Békés Megyei Vakokért Emlékplakettet adjuk át - tájékoztatott az eseményről Ádász István, a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének elnöke.

Az eseményt Herczeg Tamás nyitotta meg beszédével, amelyben a kitűntetett nap fonosságát hangsúlyozta és azt, hogy köteleségünk odafigyelni a környezetünkben élő látássérültekre. 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

- Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületénak minden programja, minden eseménye kiemelten fontos, hiszen a mindennapi beilleszkedést is szolgálja a szélesebb társadalomba. Illetve az ő közösségi életük egy nagyon fontos dolog, hiszen sokan vannak közöttük olyanok, akiknek ez az egyesület a legfontosabb kapocs a külvilág felé - fogalmazott az országgyűlési képviselő.

A ünnepi műsorban Hajtmann Ildikó és Szabó Ila verses-zenés számokkal készült a megjelent közönségnek. A Fehér Bot Napját minden évben október 15-én rendezik meg világszerte.

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL