A világ több, mint amit a szemeddel látsz - tandembiciklitúra látássérültekkel

2025. szeptember 20. 12:10 | Fajó Attila

Tandem biciklitúrát szervezett a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesülete a Magyar Paralimpiai Bizottság Támogatásával. A túraútvonal a csabai Korzó térről a Pósteleki szabadidőparkba vezetett.

Szép számban gyülekeztek a Korzó téren a tandembiciklisták, köztük Ádász István a szervező egyesület elnöke is, aki maga is látássérült. 

– Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság által kiírt pályázati lehetőséget megragadva indtottuk útjára a kezdeményezést, hogy mi is, akik nem látunk vagy csak keveset, megtapasztalhassuk a tekerés és mozgás örömét – mondta az elnök, aki Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képvielőjével alkotott párost a biciklitúra során.

– Fontos a társadalmi érzékenyítés, hogy a látók beleérezhessenek, milyen is megváltozott képességekkel élni a mindennapokban – emelte ki a képviselő. 

 

A túra során összesen 8 kilométert tekertek le a résztvevők, rövid megállóval a Veszely Csárdánál, egy kis ebédre és előadásra leülve, ahol a velük együtt kerekező Ocelka Róbert paralimpikon beszélt a mozgás öröméről, különösképp a kerékpározás tekintetében.

– Ez hatalmas és tiszteletre méltó teljesítmény a jelenlévők részéről – mondta el Nagy Ferenc alpolgármester, aki maga is nyeregbe ült. – Mindenképpen támogatásra méltó ügy, hogy a mozgást is, valamint a látássérült embertársainknak biztosított szabadidős tevéknységeket is népszerűsítsük.

Galéria

 

 

További programok »

Itthon

Díjnyertes csúcstechnológia, zöld környezetben – Modern Gyárak Éjszakája

A Losonczi Innovation Kft. második alkalommal vesz részt a Modern Gyárak Éjszakája programon, ahol egy délután erejéig kinyitották a gyár kapuit és betekintést engednek abba, hogyan is zajlanak náluk a mindennapok. A cég mérnökei felfedték a tervezési folyamatok kulisszatitkait, miközben az érdeklődők a gyártócsarnokban működés közben láthatták a legmodernebb gépeket.
2025. november 14. 19:28
FEL