Február elsejétől érvényes a Csaba Kártya

2016. február 2. 09:49 | behir.hu

Az elfogadóhelyek listája, amelyen eddig 79 vállalkozás és intézmény szerepel, valamint az itt nyújtott kedvezmények megtekinthetők a csabakartya.hu honlapon. A programban vendéglátóhelyek, szépségszalonok, butikok és más üzletek mellett hotel, múzeum, és könyvtár is részt vesz, így a szolgáltatások széles skálája igénybe vehető az ingyenesen kiváltható kártya segítségével. Ehhez mindössze állandó vagy ideiglenes békéscsabai lakcímkártya és személyi igazolvány bemutatása szükséges. A kedvezménykártya két helyszínen, a Csaba Centerben illetve a Városházán igényelhető, de akár a honlapon keresztül is elindítható a regisztráció.

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, bízik abban, miután egy dinamikusan változó, és könnyen bővíthető rendszerről van szó, hogy idővel növekedni fog a kedvezményt biztosító vállalkozások száma, és sokan megtalálják majd a számításukat.

A polgármester szerint sokat számított a cégek bizalmának elnyerésében, hogy a rendszert teljes egészében az önkormányzat üzemelteti. A szakemberek pedig bíznak abban, a kedvezménykártya hozzájárul majd ahhoz, hogy a békéscsabaiak egyre inkább itt költsék el pénzüket, erősítve ezzel a helyi vállalkozásokat.

A kedvezményekről a csabakartya.hu oldalon találhatnak bővebb információt az érdeklődők.

 

FEL