Fácánok, nyulak, őzek – gyakori probléma a vadgázolás

2021. január 12. 16:48 | Vári Bianka

A vadon élő állatok életritmusa befolyásolja azt, hogy mikor és milyen állatok megjelenésére lehet számítani az utakon. A Magyar Közút Nonprofit Kft. megyei igazgatója szerint a vadgázolások egész évben problémát okoznak. A társaság útellenőrei rendszeresen eltakarítják tetemeket – a feladatra több mint 3 millió forintot fordítanak évente.

Ahogy az emberek az utakon és járdákon közlekednek, úgy a vadaknak is megvannak a maguk útjai. Többnyire ezekre a helyekre kerülnek ki az állatok megjelenésére figyelmeztető táblák – fogalmazott a Békés Megyei Vadászkamara elnöke. Hrabovszki János kiemelte, hogy éjszaka még nagyobb a baleset lehetősége. Napközben ezek az állatok jól láthatóak az út szélén vagy az úttesten. Az őzek napközben pihennek, éjszaka viszont útra kelnek, hogy élelmet szerezzenek – magyarázta a vadász. Ilyenkor a látási viszonyok rosszak, ezért arra kéri a járművezetőket, hogy fokozott odafigyeléssel vezessenek.

 

Fotó: behir.hu

Hrabovszki János (fotó: behir.hu)

 

– Rengeteg problémát jelent, ha egy gépkocsi vaddal ütközik. Ha csak egy fácánnal, az a szélvédőt töri ki, de lehet egy őzzel, vagy ne adj Isten egy dámvaddal vagy vaddisznóval.  Minél nagyobb súlyú, nagyobb testű egy vad, annál nagyobb kárt okoz ezekben a mai autókban – tette hozzá.

Hrabovszki János azt is elmondta, ha egy közlekedő balesetet okoz, úgy a casco biztosítás ad lehetőséget arra, hogy a károkat rendezze. Egyébként általában a vadásztársaságokkal kell megegyezni. Ha ez valamiért nem sikerül, akkor bíróságra kerülhet az ügy. Hozzátette ugyanakkor, hogy ahol a vadveszélyt jelző tábla ki van helyezve, ott a bírói gyakorlat szerint a vadásztársaságnak adnak igazat.

 

fotó: behir.hu

Fotó: behir.hu

 

Amennyiben az ütközés személyi sérüléssel is jár, úgy a közútkezelőt is értesítik a balesetről. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés megyei igazgatója elmondta, hogy az elmúlt öt évben 19 szerencsétlenség történt 12 helyszínen, 20 sérülttel. Cserkúti András hozzátette, hogy a társaság mindig arra kéri a közlekedőket, hogy amennyiben a vaddal való ütközés elkerülhetetlen, akkor vészfékezzenek, mert a kormány elrántása komolyabb baleseti veszélyt hordoz magában.

 

Cserkúti András

Cserkúti András (fotó: StudioRaw)

 

– Amennyiben mégis elgázolják a vadat, akkor a rendőrséget kell értesíteni, a rendőrség pedig szükség esetén értesíti az illetékes vadgazdálkodó szervezetet, illetve a területileg érintett vadásztársaságot is.

Hozzátette, hogy partnereikkel minden esetben gondoskodnak a tetemek elszállításáról, ehhez azonban be kell jelenteni a baleset helyszínét.

További programok »

FEL