Ezrével érkeznek a pályázatok a Kisfaludy-programba

2020. június 14. 06:35 | behir

Több tízezer kisebb szálláshely fogadja az utazókat a vidéki turizmusban, ahol a szolgáltatások korszerűsítésére, a szobák felújítására történelmi jelentőségű pályázati kiírás jelent meg június elején.

A Kisfaludy-programban a kormány a családi és kisvállalkozásokat, a szobakiadó magánszemélyeket támogatja hatvanmilliárd forint keretösszegű pályázatával, amelyre egy hét alatt több mint tizenkétezren nyújtottak be igényt, legtöbben a húsz leglátogatottabb vidéki településről – ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

A napilap cikke szerint a Kisfaludy-program a magyar kormány legsikeresebb turisztikai ernyőprogramja, több, mára megvalósult fejlesztési eredménnyel az állami támogatással járó iparági beruházások és fejlesztések terén.

Eddig több mint 670 vidéki panzió fejlesztése vagy bővítése valósult meg az országban a program pályázatain, amelyek közül egy másik, 55 milliárd forintos keretösszegből további 74, százszobásnál kisebb szálloda is támogatást kapott.

A Kisfaludy-programnak köszönhetően már az idén nyáron 510 megújult panzió várja a pihenni vágyókat.

A panziófejlesztési programmal összesen mintegy kétezer újonnan létrejött szobával bővítjük a szálláshely-kapacitást az országban, mindemellett 4769 felújított szoba és 2451 új családbarát szolgáltatás fogadja a vendégeket a szezonban – mondta a Magyar Nemzetnek Horváth Péter.

A Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy a 2017-ben indított fejlesztési programra a magyar kormány háromszázmilliárd forintot különített el, itthon soha nem állt még rendelkezésre ennyi pénz szálláshelyfejlesztésre.

Horváth Péter felidézte: a nagyszabású program egyik utolsó lépeseként a kormány úgy döntött, hogy a turisztikai szektort további 150 milliárd forinttal támogatja.

Ehhez kapcsolódik az a jelenleg is nyitott pályázati konstrukció, amelyet hatvanmilliárd forint keretösszeggel a magán- és egyéb kategóriájú szálláshelyek számára hirdettek meg június 4-étől, az igényléseket pedig július 15-ig várják – jelezte a vezérigazgató. Ennek keretében

szobánként egymillió forintot kaphatnak az üzemeltetők korszerűsítésére.
A vezérigazgató kiemelte: a pályázat július 15-i zárása után a nyertesek hamar hozzájutnak az igényelt összegekhez, amelyeket a nyár végéig minden érintetthez eljuttat az állami fejlesztő.

Ennek köszönhetően már az idén megújulhat a vidéki szálláspiac színvonala a legkisebb méretű szereplők kínálatában az egész ország területén, hiszen az is feltétele a kiírásnak, hogy legkésőbb 2020. december 31-ig megvalósuljanak a beruházások – húzta alá Horváth Péter.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL