Ezrével érkeznek a darvak a kardoskúti Fehér-tóra

2021. november 13. 06:29 | behir.hu

Egyre népesebb darucsapatok érkeznek a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületére. Bár a tómeder még mindig majdnem teljesen száraz, csak kisebb tocsogók vannak benne, a madarak mégis megállnak egy rövid időre ezen a tradicionális állomáshelyen.

A darvak magyarországi vonulási útvonalán a kardoskúti Fehér-tó fontos pihenőhely – idézi fel honlapján a nemzeti park. Mint írják, a madarak már hetek óta meg-megállnak itt pihenni és táplálkozni kisebb, néhány száz egyedből álló csapataikkal. A november 6-án megtartott szakvezetéses darules alkalmával azonban az érdeklődők már több, mint négyezer darumadárban gyönyörködhettek. A tó és környezete fokozottan védett terület, így biztosítja számukra a zavartalan nyugalmat. Ennek köszönhető, hogy minden évben szép számmal gyülekeznek itt.

A környező tarlókon, tárcsázott földen bőséges táplálékforrást találnak. A darupárok rendszerint idei fiókáikkal családokba verődve keresgélik maguknak a betevőt. Tartósan azonban nem maradnak itt, mert a Fehér-tó medre most kellő vízfelület hiányában nem igazán biztonságos éjszakázóhely számukra.

Az elkövetkező napokban, hetekben az idő várhatóan tovább hűl, ezzel párhuzamosan minden bizonnyal növekszik majd az ideérkező darvak száma. A vonulási csúcs – amikor rendszerint több tízezer daru állomásozik a térségben -, az időjárás függvényében akár december elejére is tolódhat.

A nemzeti parkban egyébként novemberben minden szombaton 14.30 órától szakvezetéses darulesre várják a természetbarátokat Kardoskúton, a Lófogó-ér melletti kilátónál. Részleteket ide kattintva talál.

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL