Ez történt 2016-ban – május

2016. december 31. 09:37 | Mikóczy Erika

 

Rövidesen véget ér a 2016-os esztendő, és talán lesz idő, hogy megálljunk egy kicsit, visszagondoljunk a lassan mögöttünk hagyott, eseménydús évre.

Tekintsék meg év végi összefoglalónkat, amelyben havi bontásban igyekeztünk összeszedni Önöknek néhány emlékezetes pillanatot.

Köszönjük, hogy néztek, olvastak bennünket 2016-ban, és várjuk Önöket a behirrel, a 7. Tv csatornájával és a Csabai Mérleggel az új évben, 2017-ben is!

 

2016 május

 

III. Békéscsabai Vitézi Játékok Omega koncerttel

 

A középkorba repítette vissza a nézőket a III. Békéscsabai Vitézi Játékok. A látogatók többek között haditornával, vásári forgataggal és táncházzal találkozhattak a hagyományőrző történelmi fesztiválon. A rendezvény egyik kiemelt programjaként az Omega együttes adott koncertet.

Nem vérre ment a küzdelem, csak a közönség szórakoztatás volt a célja a vitézeknek, amit el is értek a vitézi játékokon, a Gabonamúzeumnál. Mint kiderült, Békéscsaba történelme a 12-13. századra vezethető vissza, amikor a mai megyeszékhely területén már kilenc falut tartottak számon, többek között Gerlát, Veszeit és Megyert. A vitézi játékok arra emlékeztet, amikor 1482-ben Mátyás király meglátogatta fiát, Corvin Mátyást Gyulán.

- Meghívtunk ide Békéscsabára 12 hagyományőrző csoportot, és nemcsak Magyarországról, hanem Romániából, Szlovákiából is eljöttek. Haditorna bemutatók zajlanak, íjászverseny, nagyon gazdag programot állítottunk össze a látogatóknak- mondta Ando György a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/30/idoutazas-kozepkorba-vitezi-jatekok-bekescsaban

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu828_csm_2016_09.pdf

 

Elbúcsúzott a klubtól mindenki Tusi bácsija

 

Az Előre az NB I-től, Baukó András, azaz Tusi bácsi pedig a csabai klubtól búcsúzott el. Ő az a gyúró, aki jóban-rosszban kitartott az egyesület mellett. 

Mielőtt elkezdődött volna az idei szezon zárómeccse, a Békéscsaba – Debrecen találkozó, a vezetőség a pálya szélén köszöntötte a csapat gyúróját, aki 52 év után vonult nyugdíjba. 

Kozma János, a klub igazgatósági elnöke búcsúztatta Baukó Andrást, aki a könnyeivel küzdve hallgatta végig a méltató szavakat. A klub saját nevelésű játékosa, Balog Zsolt 23 éve ismeri Tusi bácsit, aki véleménye szerint szívét-lelkét kitette a klubért. Azt is hozzátette, hogy Tusi bácsi - aki a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, az 1980-1990-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot - nyugdíjba vonulása nagy veszteség a klubnak.

Baukó András „Tusi bácsi”, elmondta, hogy ideje nagy részét most már inkább a családjával szeretné tölteni, de nem feledkezik meg a klubról sem, ahol tervei szerint ezután is gyakori vendég lesz.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/02/bucsuzik-mindenki-tusi-bacsija

Híradó:

">

 

Bajnok lett a BRSE – Röplabda akadémia Békéscsabán

 

A röplabda, a Békéscsabai Röplabda Sport Egyesületnek köszönhetően, az elmúlt esztendőkben a legsikeresebb és legnépszerűbb csapatsportág lett a városban.

Országos dominanciáját a három bajnoki aranyérem is alátámasztja. Ennek is köszönhetően 900 millió forintot különítenek el a röplabda-akadémia létrehozására, amelyből 140 millió forintot infrastrukturális fejlesztésre, 110 millió forintot eszközök beszerzésére, és öt esztendőn keresztül, évente 150 millió forintot működésre szánnak.

A röplabda akadémia célja, hogy európai körülmények között biztosítson karriert a magyarországi és a határon túli magyar játékosok számára. A bentlakásos intézmény a sportolók számára biztosíthatja majd a napi többszöri edzést és a profi egyéni képzést.

- Az akadémia a BRSE munkájának elismerése, hiszen ehhez hasonló projekt a magyar röplabdában még nem volt. Büszkék vagyunk, mert a beruházással a város vagyona is nő, tehát Békéscsaba is merít ebből a fejlesztésből. A közeljövőben elindítjuk az egyeztetéseket a Magyar Röplabda Szövetség illetékeseivel, hogy miként tudjuk a fejlesztést a magyar röplabda javára fordítani, de Mocsai Tamással, a Nemzeti Kézilabda Akadémia menedzser-igazgatójával is áttanulmányozzuk a pozitív tapasztalatokat – hangsúlyozta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/08/modern-varosok-program-roplabda-akademia

BRSE TV: http://www.behir.hu/2016/05/05/brse-tv-4-resz-20160504

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu829_csm_2016_10.pdf

 

Kézmosás-oktatási világrekord kísérlet

 

128 iskolából több mint húszezer diák vett részt az kézmosás-oktatási világrekord kísérleten. A szervezők a kézmosás helyes technikáját tanították meg a gyerekeknek a kéztisztaság világnapja alkalmából.

Az ország több intézményében egyszerre sajátították el a kézmosás elméleti lépéseit a diákok. A kísérlethez Békés megyéből hat iskola csatlakozott, közel 300 diákkal. A gyulai Karácsonyi János Általános Iskola 50 tanulója vett részt a közös oktatáson. A jelenlegi rekordot Glasgow tudja magáénak, ahol 3039 diák vett részt egyszerre az oktatáson. A magyar iskolások jó eséllyel indultak, hiszen 128 iskola, húszezer diákja regisztrált előzetesen.

A rekordkísérlet hitelesítésének szigorú szabályai vannak, például kamerával rögzített felvételek, fotók, független tanúk és dokumentáció szükséges hozzá. A rekordkísérlet átfutási ideje körülbelül egy év, így legkésőbb jövő májusban tudhatják meg a résztvevők, hogy elérték-e a céljukat.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/05/kezmosas-oktatasi-vilagrekord-kiserletet-tettek

Híradó:

">

 

Nálunk járt Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze

 

Az Isten szabad ege alatt című vadászati kiállítás megnyitójára Békéscsabára érkezett Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze, aki belelapozott a Csabai Mérlegbe, és a 7.Tv stúdiójában beszélt arról, mit jelent számára a vadászat.

– Köztudott Önről, hogy szenvedélyes vadász. Mostanában is hódol ennek a szenvedélyének?

Szeretek kint lenni a természetben, amikor az időm engedi, szívesen űzöm ezt a sportot ma is. Sokan előítéletekkel rendelkeznek a vadászok, a vadászat iránt, mondván: a nyúlnak nincs puskája. Annak idején Hofi Géza is így volt ezzel, aztán egyszer mégis eljött velem vadászni. Kiderült, hogy fantasztikus lő-készsége van, nagyon bele is szeretett a vadászatba. 

– Ön kikkel járt és jár vadászni?

– Mindig akad partner, például a fiam vagy az ismerősem, barátaim. Egyébként Békéscsabán igen jó vadásztársaim voltak. Az egykori Május 1. Termelőszövetkezet remek téeszelnöke, Farkas Miklós egy igazi csuda ember volt. Amikor a Gyulai Várszínházban játszottunk, mindig segített nekünk abban, hogy kapjunk őzkilövési engedélyt. Aztán amikor elejtettük az őzet, meg is főzhettük a Mókusban, ő pedig hozott mellé jó kis alma-körte pálinkát.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/08/nalunk-jart-bodrogi-gyula-nemzet-szinesze-vadaszatrol-meselt

Művészbejáró:

Csabai Mérleg:  http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu828_csm_2016_09.pdf

 

Istennek dicsőség, egymásnak segítség – jubileumi kiállítás és könyv a tűzoltókról

 

Korabeli és a mai időket idéző egyenruhák, védőruhák, sisakok, eszközök, az egykori tűzőrség tablója, és például a Rosenthal malom égését ábrázoló fotó is látható volt a Munkácsy Mihály Múzeum kiállításán.

A múzeum melletti és az udvaron álló tűzoltóautó, a zenekar, a sok egyenruhás lánglovag jelenléte is mutatta, hogy az intézmény ezúttal a tűzoltóknak, és az ő helyi történetük bemutatása révén a látogatóknak szeretne kedvezni egy különlegességgel. Május 5-én, egy nappal Flórián napja után „Istennek dicsőség – egymásnak segítség” címmel nyílt kiállítás a múzeumban annak alkalmából, hogy 130 éve vette kezdetét a szervezett tűzvédelem Békéscsabán. A jubileumra könyv is készült igen gazdag tartalommal.

 

A megnyitót az udvaron tartották, ahol Ando György, a múzeum igazgatója emlékezett meg Szent Flóriánról, arról, hogy a XV. századig a víz, az árvizek, később a tűz patrónusa, a tűzzel dolgozók (serfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők és tűzoltók) védőszentje lett.

Kocsor János történész-muzeológus szerkesztésében készült egy kiadvány is a 130. évfordulóra. A könyv gerincét Kisházy Gusztáv nyugalmazott tűzoltó alezredesnek a csabai tűzoltóság történetét 1948-ig feldolgozó tanulmánya adja.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/05/istennek-dicsoseg-egymasnak-segitseg-jubileumi-kiallitas-es-konyv-tuzoltokrol

Híradó:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu829_csm_2016_10.pdf

 

Bőgő motorok, füst és égett gumiszag: Tótkomlós belvárosában versenyeztek

 

Ha épp keresztülvágunk egy városon, a legkevésbé sem arra számítunk, hogy versenyautókkal találjuk szembe magunkat. Egy hétvégére minden évben felborul ez a rend Tótkomlóson azért, hogy power-sprintesek mérkőzzenek meg egymással. 

Karasz Róberttől, a szervező Tótkomlósi Autósport Egyesület elnökétől megtudtuk: mivel hegyek nincsenek az Alföldön, de szerették volna közelebb hozni a különleges versenyhangulatot a viharsarkiakhoz, ezért azt találták ki: a belvárosban alakítják ki a versenypályát. Tótkomlós kellős közepén valamivel több, mint 3 kilométernyi szakaszt zárnak le évről évre, hogy itt dübörögjenek végig az autók. Idén mintegy 100-an neveztek, az amatőröktől az országos rallybajnokság résztvevőiig. Az amatőr pilóták között volt olyan, aki azt mondta, kifejezetten csak ezen a versenyen vesz részt, jó a hangulat, a pálya, rendszeres visszatérő.

A gumiégetés mellett ahogy az előző években, idén is nagy hangsúlyt kapott a jótékonyság. Akik a VIP versenyautókba beszállókártyát vásároltak, a tótkomlósi rászoruló gyermekeket támogathatták. 

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/15/bogo-motorok-fust-es-egett-gumiszag-totkomlos-belvarosaban-versenyeztek

Híradó:

">

 

Virágba borult a fürdőváros - A Gyulai Virágok Fesztiválján jártunk

 

Az egész fürdőváros város virágba borult egy májusi hétvégén. A Gyulai Virágok Vasárnapja néven ismertté vált fesztiválon, kertészeti különlegességeket, rovarölő növényeket, orchideákat, kaktuszokat, egynyári és évelő növényeket láthattak, vásárolhattak az érdeklődők.

A Gyulai Virágok Vasárnapja 2001-ben 12 standdal indult. Az azóta eltelt 15 évben rengeteget fejlődött az esemény, idén közel 70 kiállító érkezett Gyulára. A város évről-évre nagy figyelmet fordít a virágosításra, parkosításra. Ennek eredményeként 2007-ben a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen I. helyezést ért el, majd a 2014-es Európai Virágos Városok és Falvak versenyén képviselte hazánkat. 

A kiállításon egynyári virágoktól az évelő virágokon át a díszfákig, valamint cserjékig szinte minden megtalálható volt. A kertészeti növények, felszerelések bemutatása mellett a fesztivál egyben lehetőséget biztosított a rendezvényen kiállító kertészeknek, virágboltosoknak arra, hogy szakmai tapasztalatokat cseréljenek.


Behir: http://www.behir.hu/2016/05/16/viragbaborult-furdovaros-gyulai-viragok-fesztivaljan-jartunk

Híradó:

">

 

Három város a kézilabdáért

 

Országosan egyedülálló összefogás jellemzi Békéscsaba, Békés és Gyula kézilabda sportját. A klubok vezetői közös stratégiát dolgoznak ki annak érdekében, hogy tovább erősítsék a sportág régiós és országos szerepét.

Tavaly novemberben három Békés megyei város meghatározó egyesületei a közös együttműködés mellett döntöttek. Így jött létre egy dokumentum, amely bemutatja a regionális helyzetet és összefoglalja a fejlesztési célokat.

- Hosszútávon bekövetkező változások alapjait próbáljuk most letenni. Úgy gondolom, hogy  nemcsak városi szinten, hanem akár régiós, akár megyei szinten is versenyképes kézilabdasportunk lehet Békéscsabán, Békésen, Gyulán – emelte ki Bíró Csaba, a közművelődési, ifjúsági-, oktatási és sportbizottság elnöke.

A közös munka egyik alapja, hogy a klubok egymást segítve keressék azokat a lehetőségeket, amelyek a sportág előremozdítását szolgálják.

- Szükség van arra, hogy új felületek jöjjenek létre, olyan sportlétesítmények, ahol edzéseket, mérkőzéseket lehet megtartani, amelyek szolgálják a versenysportot, a szabadidősportot, az utánpótlás-nevelést – hangsúlyozta Fülöp Csaba, a csabai kluib gazdasági vezetője.

A konferencián a sportág neves szakemberei is jelen voltak, hiszen Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezető igazgatója is tiszteletét tette az alkalmon.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/19/harom-varos-kezilabdaert

Híradó:

">

 

Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaraton

 

Május 21-22-én zajlott a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaraton.  A kétszáz kilométeres táv teljesítésére közel 1400-an jelentkeztek.

A versenyzőket a szurkolók bíztatták, a szupermaratoni lebonyolítását pedig – a szervező Kopp Békéscsabai Atlétikai Club mellett – önkéntesek és támogatók segítették.

Május 21-én megpezsdült Békéscsaba belvárosa, hiszen kerékpárosok, futók és görkorisok gyülekeztek a Csabagyöngye előtt, ahol mindenki izgatottan várta az indulást. A biciklisek voltak a legtöbben, ebben az évben több mint nyolcszázan indultak el két kerékkel Arad felé.

A rajtra Genzwein Ferenc, a Testnevelési Egyetem kancellárja és Szalma László az egyetem docense, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke is örömmel fogadta el a meghívást. A kerékpáros mezőny 9 órakor indult útnak, majd pár perccel később a futók is nekivágtak az első napi 100 kilométernek. A szupermaraton résztvevői délután érkeztek Aradra, majd vasárnap reggel rajtoltak vissza Békéscsaba főterére, ahol délután színes programokkal várták a célba érkezőket és a szurkolókat.

Egyéniben hárman indultak, a két tagú váltóknál hét páros állt rajhoz, míg harmincnégy öt tagú váltó nevezett az idei Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonra. Az aradi célba szombat délután egyéniben Bogár János érkezett elsőként mintegy tíz perccel megelőzve Steib Pétert.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/21/elindult-szupermaraton-galeria, http://www.behir.hu/2016/05/22/bogar-janos-nyakaban-baberkoszoru-galeria

Híradó:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu830_csm_2016_11.pdf

 

Főpályaudvar a Gőzmalom téren

 

Megnyílt a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar. A Gőzmalom téren található látványosság célja, hogy megidézze a kisvasutak hangulatát. A pályaudvar első kiállításán a vasúti távközlés eszközeiből láthattak összeállítást az érdeklődők.

Nagy József több mint ötven éve vasutasként szolgál. Az idős férfi nagy lelkesedéssel várta a megnyitót, hiszen régi emlékeket idéz fel benne is a mozdony és a két szerelvény. Éppen ezért nosztalgiázni érkezett és örömmel látta a kocsikban a fapados ülést, a kályhafűtést.

Mondi Miklós, a MÁV Zrt. szegedi igazgatóságának vezetője kiemelte, régi álmuk valósult meg a turisztikai főpályaudvarral, amely a lehető legjobb helyet kapta Békéscsaba belvárosában, hiszen egykor itt közlekedett az alföldi első gazdasági vasút teherszerelvénye, amely a malom üzemét szolgálta ki.

A pályaudvar első kiállításának az egyik legkülönlegesebb darabja egy csengős ingavonati telefon volt, amelyet a 60-as években a vasúttársaság a gőzmozdonyokon, illetve a hozzákapcsolt vezérlő-kocsikon alkalmazott. 

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/25/fopalyaudvar-gozmalom-teren

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu830_csm_2016_11.pdf

 

Kínai delegáció járt Békéscsabán

 

Kínából érkezett hatfős delegációt fogadott Békéscsabán a város vezetősége. Ninghai városából már 2011-ben is jártak vendégek a megyeszékhelyen. Akkor a felek, egy együttműködési szándéknyilatkozattal erősítették meg a kért város közötti kapcsolatot.

A mostani látogatás alkalmával további tárgyalások folytak a jövőbeni, elsősorban gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről.

–  Minél többször találkoznak a felek, annál szorosabb lesz a kapcsolat – ezzel a kínai közmondással vette kezdetét a találkozó, ahol megtudhattuk, hogy Ninghai Kína dél-keleti tartományában található 600 ezer lakosú város. Gazdaságilag dinamikusan fejlődő település, éves szinten ez a növekedés 8 százalékra tehető. Kína pluszforrással, tőkével rendelkezik, amit a vállalkozások be akarnak fektetni. Európa felé is nyitnak. Itt szeretnének termelni, és az itteni piacokon értékesíteni.

A megbeszéléseket követően a vendégek dottóval tettek egy kisebb utazást a megyeszékhelyen, melynek végső állomása a CsabaPark volt. Lin Jian, a delegáció vezetője elmondta, a két város több ponton mutat hasonlóságot, az egyik ilyen például, hogy nekik is van gyógyvizük, éppen ezért szeretnék minél jobban megismerni a gyógyvizek kihasználására épülő technológiát. Emellett a kolbászkészítés folyamata is felkeltette az érdeklődésüket. De az is hasonlóság a két város között, hogy Ninghai-ban sok autóalkatrész készül, egyebek mellett a Mercedes, a BMW  és Audi beszállítói. Jelentős a turizmusuk, hiszen ez Kína egyik legszebb helye, sok óváros és ófalu várja az oda látogatókat. Ráadásul Kína egyik legnagyobb csokoládéformázó iparága is ott található.

Ahhoz azonban, hogy a két város között, 5 évvel ezelőtt kezdődött kapcsolat hatékonnyá váljon, még sok teendő van. Hanó Miklós alpolgármester szerint az élelmiszeripar jó alapot adhat a jövőben együttműködés sikeréhez.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/30/kinai-delegacio-jart-bekescsaban

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu830_csm_2016_11.pdf

 

Zsongott a belváros gyereknapon

 

A már hagyományosnak számító városi gyereknapot a Békés Megyei Könyvtár, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Munkácsy Mihály Múzeum együtt hívta életre. Sok-sok programmal készültek a szervezők.  

Az utcán a közlekedésbiztonságra tanították a nebulókat a Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai a városi gyermeknapon. A múzeum kertjében beidomított kisállatokkal találkozhattak az érdeklődők. Odabent pedig különböző játékokat próbálhattak ki a gyerkőcök. Volt peca, origami és mágneses játék is. A különböző állomásokon pontokat kaptak egy pontgyűjtő füzetbe. Ezeket kisebb-nagyobb ajándékokra válthatták be.

A Csabagyöngye előtt extrém, inverz és excenteres bicikliket teszteltek a gyerekek a Kerék Párt Bicikliklub jóvoltából. A kulturális központ belső terében is számos program várta a családokat. Logikai és ügyességi játékok garmadájával készültek a szervezők. Az idei rendezvény a Csabagyöngye Kulturális Központban a cowboy téma köré csoportosult.

 A könyvtár oktatótermében a mozgást érzékelő konzolokon játszottak a fiatalok. A könyvtár folyosóján a gyerekek vízfestékkel kavicsra vagy papírlapra festhettek, de a színezni is tudtak.

A vízi színpadon Éva tündér tanította a kicsiket, dalos-játékos előadásával. Nemcsak a színpadon, de a vízen is találhattak programokat. A „vízibubi”-t  kézzel hajtották a gyerekek, szüleik egy kötél segítségével tartották őket a part közelben.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/29/zsongott-belvaros

Híradó: ">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu830_csm_2016_11.pdf

 

Nyitott Terek Éjszakája

 

Békéscsaba ifjúsági koncepciója hívta életre a Nyitott Terek Éjszakája rendezvénysorozatot. Ezen az estén a fiatalok többféle esemény közül válogathattak.

Volt kiállítás megnyitó, darts és billiárd verseny, de még az extrém sportok rajongói is összejöttek a programnak köszönhetően.

A Békéscsabai Skatepark csak az egyik helyszíne volt a Nyitott Terek éjszakájának, ahol a fiatalok amellett, hogy sportoltak, gördeszkás, rolleres és biciklis trükköket mutattak be, a rég várt találkozásoknak is örülhettek.

Az Andrássy Úti Társaskör az ifjúság másik kedvelt célpontja volt, ahol kiállítást rendeztek az ott dolgozók alkotásaiból. Az este folyamán kvíz, rapid randi és társasjátékok is várták az érdeklődőket. Volt csocsó, billiárd és darts bajnokság, valamint közös bakelit lemezhallgatás, rocktörivel egybekötve. Hallhattak előadást az érdeklődők arról is, hogyan lehet egy zenekart felfuttatni és hogyan lehet híressé válni a zenéléssel.

Behir: http://www.behir.hu/2016/05/30/nyitott-terek-ejszakaja

Híradó: ">

 

 

 

 

Ez történt 2016-ban május

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL