Ez történt 2016-ban – április

2016. december 29. 18:26 | Mikóczy Erika

Pár nap múlva véget ér a 2016-os esztendő, és talán lesz idő, hogy megálljunk egy kicsit, visszagondoljunk a lassan mögöttünk hagyott, eseménydús évre.

Tekintsék meg év végi összefoglalónkat, amelyben havi bontásban igyekeztünk összeszedni Önöknek néhány emlékezetes pillanatot.

Köszönjük, hogy néztek, olvastak bennünket 2016-ban, és várjuk Önöket a behirrel, a 7. Tv csatornájával és a Csabai Mérleggel az új évben, 2017-ben is!

 

2016 április

 

Egyesült a csabai és a gyulai kórház

 

Békés Megyei Központi Kórház néven egyesült a békéscsabai és a gyulai kórház. A betegellátás minőségének megőrzését, továbbá a betegek életminőségének a javítását szolgálja a két kórház összevonásával létrejött új intézmény. 

Megkezdte működését a Békés Megyei Központi Kórház. Az összeolvadás áprilisban egyelőre még csak jogi szinten történt meg. A két tagkórház területi ellátási kötelezettsége, és a beteg beutalási rend nem változott.

A gyulai kórház ellátottjai és dolgozói nem érzékeltek lényeges változást a két kórház összeolvadása miatt. A megkérdezettek eddig is elégedettek voltak a szolgáltatással, de örülnek a modernizációnak. A két kórház már korábban megkezdte az integrációt.

Az elmúlt hét évben összesen 10 milliárd forintot nyertek Európai uniós pályázatokon, ebből műszereket vásároltak és az infrastruktúrát fejlesztették.

Dr. Becsei László a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója elmondta, hogy olyan informatikai fejlesztések is megvalósítottak, amelyek a mai naptól kezdődően a két kórház, az új intézmény közös informatikai lehetőségeit fejleszti.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/01/egyesultek-korhazak

Híradó:

 

Allegria, atkakirály és a többiek - a Bábos Drámaíró Verseny próbáin jártunk

 

A III. Bábos Drámaíró versenyen az íróknak egy éjszakájuk volt, hogy megírják a darabokat, melynek témáját a Békés Megyei Hírlap cikkei közül, sorsolással választottak ki. A vállalkozó szellemű művészeknek mindössze három nap jutott, hogy színpadra állítsák a bábjátékokat.

Tíz cikk került a kalapba, melyből a Napsugár Bábszínház tiszteletbeli tagjává avanzsált kisfiú, Csonka Ányos sorsolt, aki az Atkától tüsszög feliratú papírt emelte ki a kalapból. A rövidke újságcikk a párnákban és a huzatokban megbújó élősködőkről rántja le a leplet.

Bepillantottunk a kulisszák mögé. Vörös Ákos író szabadra engedte a fantáziáját, hogy aztán a realitásból egy meseszerű világba kalauzolja a nézőket.

– Az a címe, hogy Atkák. Két nagyságrendi dimenzióban játszódik. Az emberi méretek között és aztán néhány kisgyermek meg az anyukájuk lemennek atkaméretűvé és ott is történnek mindenféle furcsa dolgok – avatott be a részletekbe Vörös Ákos.

A másik csoport színészei éppen szöveget tanultak, amikor ott jártunk. A sok rímmel, egy királynővel és a dráma kedvéért egy gonosz boszorkánnyal is ellátott darab címe Allegria.

A harmadik darab főszereplője pedig egy kotnyeles atka volt, aki egy család életében okoz felfordulásokat. A résztvevő csapatok játékosan álltak a versenyhez, ám mindenki komolyan vette a feladatát.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/02/allegria-atkakiraly-es-tobbiek-babos-dramairo-verseny-probain-jartunk

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu826_csm_2016_07.pdf

 

Fény gyúlt a Gyár utcában

 

Tavaly november óta várták Békéscsabán a Gyár utca lakói és az arra járók, hogy bekapcsolják a közvilágítást. Az egyébként működőképes, felújított utcai lámpák azonban áprilisig sötétek voltak.

Hónapok óta elkészült már a békéscsabai vasútfejlesztés részeként a Gyár utca felújítása. Az útszakasz közvilágítását azonban a beruházás átadása után nem kapcsolták be.

Az arra lakók sokáig hiába panaszkodtak arra, hogy a téli sötétségben balesetveszélyes a gyalogos és kerékpáros közlekedés, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. és annak alvállalkozói, az áramszolgáltató és a város sokáig csak egymásra mutogatott a kérdésben.

Áprilisban szóbeli tájékoztatást kapott a polgármesteri hivatal arról, hogy a hónap elejétől az áramszolgáltató bekapcsolja a világítást. Bár annak hivatalosan még nem üzemeltetője a város, a közvilágítás költségeit ettől a naptól vállalja. Így az ott lakóknak végre nem kell tovább sötétben botorkálniuk.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/06/feny-gyult-gyar-utcaban

Híradó:

 

Halak a nyomtatóból

 

Békéscsabai diákok ismerkedtek a legújabb digitális eszközökkel a megyei könyvtárban áprilisban. A 3D-s és a tintasugaras nyomtató, valamint a GoPro kamera érdekelte leginkább a középiskolásokat az Első Digitális Témahéten.

A program célja az volt, hogy az iskolai tananyagot informatikai eszközökkel egészítsék ki. A Békés Megyei Könyvtár január közepén nyitotta meg oktatótermét, ahol több olyan eszköz is található, ami szélesíti a gyerekek digitális ismereteiket.

A 3D-s nyomtatónak állandó hőmérsékletre van szüksége azért, hogy a nyomtatás közben az anyag ne száradjon meg túl hamar és ne folyjon szét - mondta el a könyvtár munkatársa. A diákok egy kulcstartót vagy például halat is nyomtattak, majd a kezükbe is vették az elkészült tárgyakat. A Kós Károly Szakközépiskolából érkezők, már tanultak az eszközről, azonban eddig még nem látták, miként működik.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/07/halak-nyomtatobol

Híradó:

 

Fejleszt és szórakoztat: Békéscsabán is bemutatták a DIOO-t

 

Óvodapedagógusok, önkormányzati képviselők és szülők előtt is bemutatkozott a magyar innováció. A DIOO, azaz Digitális OkosJáték Óvodásoknak egy új különleges magyar találmány, mely nemrég indult el hódító útjára.

Máris számos elismerést kapott azoktól, akiknek már volt szerencséjük kipróbálni az eszközt.

A bemutatón a békéscsabai vezető óvodapedagógusok ki is próbálhatták a magyar találmányt. A digitális eszköz játék közben fejleszt, képességet növel, és még arra is alkalmas, hogy lekövesse a fiatal fejlődésének különböző állomásait. Mindezt személyre szabott értékelő-rendszerrel és számtalan különböző szinttel, fokozattal.

– Nagyon érdekes dolgot tapasztaltunk: az óvodapedagógusok és a gyerekek között van egy bizalmi kapcsolat. Amikor megtapasztalták a DIOO világát, cinkosan kacsintottak egymásra, hogy lám-lám mi ezt is tudjuk – árulta el dr. Erdeiné Gergely Emőke, a Lencsési Óvoda vezetője. 

– Szeretnénk elsők között lenni az országban, ahol a mi pedagógusaink, gyerekeink legelőször tudják ezeket az eszközöket használni – mondta dr. Ferenczi Attila tanácsnok.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/08/fejleszt-es-szorakoztat-bekescsaban-bemutattak-dioo-t

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu828_csm_2016_09.pdf

 

„Tisztán is jó a buli!” - sokkoló bemutató fiataloknak

 

Szórakozóhelyről hazafalé tartó részeg fiatalok ütöttek el két kerékpárost Gyulán. Az egyikük a helyszínen az életét vesztette.

Szerencsére ez csak egy szimulációs gyakorlat volt, melyet a Gyulai Rendőrkapitányság tartott pénteken. A „Tisztán is jó a buli!” elnevezésű program célja, hogy felhívják a középiskolás diákok figyelmét az ittas vezetésből származó balesetek következményeire.

Klobusitzky György szemléletes előadásában a leggyakrabban előforduló diszkóbalesetekről beszélt, amelyet a fiatalok nagy érdeklődéssel hallgattak. A rendőrség egy élethű gyakorlattal szemléltette is, hogy milyen visszafordíthatatlan következményei lehetnek annak, ha valaki ittasan ül a volán mögé. A tragédiával végződő látványos szimulációt közel 500 diák nézhette végig.

– A cél az volt, hogy valóban komolyabban vegyék a fiatalok a közúti közlekedést, és lássák azt: a másodpercek törtrésze alatt kialakulhatnak olyan veszélyhelyzetek és történhetnek olyan tragédiák, amelyek egészen mélyen érintik őket és a családjaik életét, akár hosszú időre  – hangsúlyozta dr. Vargáné dr. Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/08/tisztan-jo-buli-sokkolo-bemutato-fiataloknak-galeria

 

Örökbefogadott egy gólyát a Békéscsabai Médiacentrum

 

Olvasóink a nap 24 órájában láthatták a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola melletti kéményen lakó madarat.

A gólyát az iskola diákjai és pedagógusai nagy lelkesedéssel fogadták. De nemcsak ők, hanem a behir.hu oldal olvasói is láthatták áprilistól egészen a távozásáig a gólya mindennapjait, hiszen egy kamera rögzítette a nap huszonnégy órájában a madár életét.

Köveskúti Péter a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Általános Iskola igazgatója elmondta, nagyon örül annak, hogy a mi gólyánkat a világ összes gyereke nézheti, a kamera segítségével bárki tanulmányozhatja életét, szokásait,hogyan nevelik a fiókáikat. 

A Békéscsabai Médiacentrum ügyvezetője, Opauszki Zoltán fontosnak tartja, hogy a szerkesztőség város értékeit bemutassa a nézőknek. Hangsúlyozta a Békéscsabai Médiacentrum Kft. a birtokában lévő médiafelületekkel, a 7.tv-vel, a Csabai Mérleggel, a behir.hu oldallal azt a célt tűzte ki a tulajdonosok elvárásának megfelelően - tekintettel arra, hogy ez egy közszolgálati média-, hogy bemutatja azokat az értékeket, amelyek meghatározó fontosságúak városunk életében.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/06/orokbefogadott-egy-golyat-bekescsabai-mediacentrum

Híradó:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

1440 perc, több száz vers - 24 órás versfolyam

 

Népszerű színművészeket, alkotókat, előadókat és közéleti személyiségeket kért fel a Békéscsabai Jókai Színház arra, hogy mondják el kedvenc költeményüket. Ez volt a költészet napi 24 órás versmaraton a Békéscsabai Jókai Színházban.

A hagyományokhoz híven gongszóval nyitották meg a 24 órás versfolyamot. Seregi Zoltán színházigazgató ünnepélyes szavai után Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere osztott meg egy költeményt az érdeklődőkkel.

Nem volt két egyforma óra az egész napos versfolyamon. A vasárnap esti megnyitó után ugyanis egy-egy fél órás blokknak külön házigazdája, díszvendége és vendégei voltak. Ez volt az ötödik olyan alkalom, mikor a színház közös szavalásra hívta a békéscsabaiakat.

Nemcsak magyar, hanem angol nyelvű verseket is hallhatott a közönség a 24 óra alatt. William Shakespeare halálának négyszázadik évfordulójára is emlékeztek a szavalók. A 24 órás verselést hétfőn este Kiss Tibor alpolgármester zárta.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/12/1440-perc-tobb-szaz-vers-veget-ert-24-oras-versfolyam

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

Aranymise a dómban

 

Pappá szentelésük ötvenedik évfordulója alkalmából hatan mutattak be közös szentmisét a szegedi Fogadalmi Templomban. Az úgynevezett aranymisén a hívek Isten áldását kérték többek között Szigeti Antal békéscsabai plébános további szolgálatára is.

A misét bemutatók között volt Szigeti Antal békéscsabai plébános is, aki szerint az ünnepélyes pillanat korántsem jelenti azt, hogy szolgálatuk befejeződött volna.

– A hivatás nemcsak arról szól, hogy misézünk, gyóntatunk, keresztelünk és esketünk, hanem arról: úgy kell élnünk, hogy az az Isten előtt kedves legyen. Tehát ha az öregségben jönnek a gondok, a bajok, az áldozatok, a betegség, akkor ezt ugyanolyan szolgálatnak kell tekintenünk, mint hogyha aktívan dolgoznánk. Sőt, ez talán még többet jelent, többet ér, hiszen a mi Urunk is az ő szenvedésével és halálával váltott meg bennünket – vallotta kérdésünkre Szigeti Antal, aki saját plébániáján május 7-én mutatta be aranymiséjét.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/13/aranymise-domban

Kikötő:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

Exportképes Békés megyei termékek – Európai Munkáltató Nap Békéscsabán

 

Állami felvásárló vállalat létrehozásával segíti a kormány a mezőgazdasági termelőket, hogy megfelelő áron értékesíthessék a termékeiket. Erről a gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár beszélt Békéscsabán, a Békés Megyei Exportképes Termékek Kiállításán és Versenyén.

A konferencia fő célja a helyi vállalkozások bemutatkozása és a megye innovációs képességének megismertetése volt.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy Békés megye közvéleményének bemutassuk azokat az értékeket, amelyek a nagyvilágba a jó hírünket viszik. Látniuk kell a Békés megyei embereknek, hogy ilyen termékek előállítására is képesek vagyunk, magas szakmai tudással rendelkezünk, innovatívak vagyunk, nagyon sok olyan képzett szakember van, aki ezeknek a termékeknek az előállításában részt tud vállalni – hangsúlyozta Gajda Róbert kormánymegbízott.

A kiállításon részt vevő vállalkozások közül a konferencia zsűrije döntése alapján a Békés Megye Exportképes Terméke Díjat a vasúti rezgéscsillapító berendezések gyártásával foglalkozó Frankó Kft. vehette át. Így ez a cég képviseli a békési vállalkozásokat a KKVHÁZ Megyék Versenyének döntőjében, amelyet december hónapban tartanak Budapesten.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/15/exportkepes-bekes-megyei-termekek-europai-munkaltato-nap-bekescsaban

Híradó:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

Akar vasárnap vásárolni? Megteheti!

 

Az Országgyűlés visszavonta a boltok vasárnapi zárva tartását előíró szabályozást a kormány javaslatára. A kabinet szerint a törvény megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben, és hasznosságáról az elért eredmények ellenére sem sikerült meggyőzniük az embereket.

A kormány döntése alapján megint nyitva lehetnek a boltok a hét utolsó napján is. Ennek a vendéglátósok szerint pozitív hozadéka lesz. Elmondásuk szerint komoly szintű forgalom kiesést hozott a zárva tartás.

- A gazdasági élénkülés szinte mindenhol megfigyelhető emiatt pedig érezhető, hogy a kiskereskedelemben kialakult egy keresleti oldal. Ha ezt a keresleti oldalt ki tudjuk, úgy szolgálni, hogy az emberek nyugodt körülmények között biztonságosan és bármely nap tudnak vásárolni, akkor azt gondolom, hogy ez a forgalmakra nagyon erős hatással lesz- közölte Hrabovszki György a Csaba Center igazgatója.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/16/akar-vasarnap-vasarolni-nehany-helyen-mar-megteheti

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

Beiktatták Békéscsaba első evangélikus lelkésznőjét

 

Először iktattak be nőt a lelkészi szolgálatba a békéscsabai evangélikusság történetében. Péterné Benedek Ágnes már 2009 óta szolgált a gyülekezetben. Most azonban hivatalosan is másodlelkésszé választották.

Gáncs Péter püspök prédikációjában arra biztatott, hogy minden fáradtságunk ellenére megtalálhatjuk Istennél a feltöltekezés forrását. Hogy szárnyalni tudjunk, szükségünk van a Szentlélek fuvallatára – mondta a püspök, aki hozzátette: olyannak ismerte meg a lelkésznőt, aki elég erős még a súlyos terhek cipeléséhez is.

Péterné Benedek Ágnes igehirdetésében arról beszélt, ma már egyre ritkább, hogy együtt mennek valakik az úton. Fontosnak nevezte, hogy éppen ezért Krisztushoz igazítsuk az utunkat. „Ő az, aki kétségeink között is mellénk szegődik” – mutatott Jézusra, hozzátéve, őróla szeretne továbbra is szólni a békéscsabaiak között.

Az iktatás szolgálatát Kondor Péter, a Kelet-Békési Evangélikus Egyházmegye esperese végezte.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/16/beiktattak-bekescsaba-elso-evangelikus-lelkesznojet

Híradó:

">

 

Befutotta a megyét

 

Harmadik alkalommal futotta körbe a megyét Tóth László. A Békés Megye Futás másfél hétig tartott, célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára.

Doboz felől érkezett Békéscsabára a lelkes csapat, a településtáblánál pedig közös fotó készült, amelyről nem hiányozhatott a megye futás egyik szimbóluma, a zászló sem. Április 6-án a békéscsabai főtérről indult útjára Tóth László. Tíz nappal és több mint 500 kilométer teljesítése után ugyanitt tűnt fel újra a lelkes csapat és a megyefutást végigkísérő kisbusz. A távhoz bárki csatlakozhatott rövidebb vagy hosszabb távon.

A megyefutás összesen 44 települést érintett, a beszámolók alapján a csapatot mindenhol nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták. Tóth László 518 kilométert futott 10 nap alatt.

- Nagyon jó tapasztalatok voltak, nagyon pozitív volt a hozzáállás mindenki részéről és nagyon sok gyerek vett részt, a fő célközönség ők voltak. Összeszámoltam nagyjából 2800-3000 ember kapcsolódott be a programokba – emelte ki Tóth László.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/19/befutotta-megyet

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu826_csm_2016_07.pdf

 

Az Omega viszi a Csabai kolbász jó hírét

 

Jó bornak is kell a cégér, szokták mondani, s nincs ez másként a méltán világhírű, ma már Hungarikumként számon tartott Csabai kolbásszal sem. Az ízletes, hústermék jó hírét immár az ugyancsak elismert sztárzenekar, az Omega csapata erősíti tovább, mégpedig nagyköveti rangban.

Az Omega együttes részéről Benkő László és Debreczeni Ferenc vette át április 20-án Hanó Miklós, gazdasági ügyekért felelős alpolgármestertől azt a díszoklevelet, mely arról tanúskodik, hogy Csabai kolbász nagykövetei lettek.

A budapesti St. Andrea borbárban megtartott sajtótájékoztatón Hanó Miklós emlékeztetett arra, hogy a Csabai Kolbász az elsők között kapta meg a hungarikum címet, Békéscsaba pedig keményen dolgozik a nagy hagyományokkal rendelkező hústermék népszerűsítésén. Idén 20 éves jubileumát ünnepli a Csabai Kolbászfesztivál, ami október 28-31-én lesz, előtte pedig április 30-án és május 1-jén várják Békéscsabára a vendégeket az immár harmadik alkalommal megrendezett Vitézi Játékokra.

Ennek keretében szabadtéri Omega koncertre kerül sor a CsabaParkban, ahol a zenészek már a Csabai Kolbász nagyköveteként lépnek színpadra. Benkő László és Debreczeni Ferenc a budapesti sajtótájékoztatón felidézték a békési megyeszékhelyhez fűződő emlékeiket. Megtudhattuk, hogy már a rendszerváltozás előtt is gyakran megfordultak a Viharsarokban, Békéscsaba volt a „bázis”, innen jártak a közeli településekre zenélni. Sok barátot szereztek, s manapság is rendszeresen fellépnek a kolbász fővárosában.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/20/az-omega-viszi-csabai-kolbaszjo-hiret-0

Híradó:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

Minden cseppjében Békés megyei

 

Lepotica szilvából készült a megye pálinkája, aminek - családi vállalkozás lévén - minden üvegét kézzel palackozzák. Az Árpád pálinkát előállító békéscsabai család 1978 óta foglalkozik főzéssel.

A Kisrét Manufaktúra hat megyei cég közül nyerte el az ítészek által adható maximális értékelést, vagyis a 20 pontot. Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke elmondta, hogy a minták kétharmada lehetett volna a megye pálinkája, olyan jó minőségű párlatok versenyeztek. A megye nedűjének üvegét egy tanúsító füzet díszíti majd. Továbbá a megyei önkormányzat vállalja, hogy a nyertes italt használja egy éven keresztül protokoll célokra. 

A Békés Megye Pálinkája 2016 versenyfelhívásra összesen 14 mintát küldött be három kereskedelmi főzde: az Éden-tó Szeszfőzde Bt., a Kisrét Manufaktúra Kft. és a Gyulai Pálinka Manufaktúra.

A nyertes pálinka lepotica szilvából készült. A lepotica pálinka több szállal is kötődik a megyéhez. A gyümölcs a családi tulajdonban lévő 6 hektárnyi szilvaültetvényen termett helyi munkaerő gondozásában, helyben élők szüretelték, és a főzést is megyei mester felügyelte, végezte. Nagy Árpád pálinkamester – a Kisrét Manufaktúra ügyvezetője – 19 éve csatlakozott a családi vállalkozáshoz, édesapjától tanulta a szakma titkait. A szilvafákat, melyből a pálinkák főzték, 13-14 éve ültették.

 Behir: http://www.behir.hu/2016/04/21/minden-cseppjeben-bekes-megyei

Híradó:

">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu827_csm_2016_08.pdf

 

Ádámok és Évák ismét a Jókaiban

 

Ötödik alkalommal rendezték meg az Ádámok és Évák ünnepét. A Békéscsabai Jókai Színházban a középiskolások most is saját gondolataikat, kreativitásukat ötvözve hoztak létre egy-egy darabot.

– Komoly művekkel foglalkoznak kreatív alkotó módon, hiszen gondolkoznak, kitalálják, hogy hogy lehet színre vinni. Megcsinálják, elképzelik a játékteret. Díszleteket készítenek, jelmezeket terveznek, kitalálják hozzá a zenét, tehát mindent, ami a színházban is van - hallottuk Seregi Zoltántól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatójától. 

A darabokat a 2016-2017-es színházi évadból választották ki. A középiskolások döntötték el, hogy a műalkotások közül melyeket viszik színpadra. Tege Antal szerint azok a középiskolás csapatok, akik vállalják az Ádámok és Évák ünnepét, nagy tiszteletet érdemelnek, mert sok energiát fektetnek bele a felkészülésbe. Az előadások időtartalmát 10-12 percben határozták meg a szervezők.

- Azt nem kötöttük meg, hogy egy-egy jelenetet választanak az adott darabból vagy a darabnak az esszenciáját mondják el. A lényeg az, hogy jöjjenek el, nézzék meg a darabot és merítsenek belőle ihletet. Olvassák el a darabokat és kezdjenek el gondolkozni és próbáljanak meg a színház nyelvén beszélni- mondta Tege Antal a Békéscsabai Jókai Színház rendezője.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/22/adamok-es-evak-ismet-jokaiban

Híradó:

">

 

Fazekas Sándor: A CsabaPark az egyik legjobb beruházás

 

A CsabaPark az egyik legjobb beruházás, amit a város kivitelezhetett az elmúlt években - ezt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter mondta, amikor nem hivatalos látogatása során, egy kisebb határon túli delegációval érkezett a békési megyeszékhelyre.

A  CsabaPark területére a földművelésügyi miniszter székelykeresztúri vendégeket is hozott. A delegációt Hanó Miklós gazdaságért felelős alpolgármester fogadta, aki a gasztrokulturális komplexum megvalósításának támogatásért fejezte ki köszönetét. 

Fazekas Sándor elmondta, a kormány által elfogadott élelmiszeripari fejlesztési stratégia azt a célt szolgálja, hogy minél több kézműves élelmiszer, prémium termék, valamint hungarikum, mint a csabai kolbász is, kerüljön az asztalokra, illetve az exportpiacokra.

– Fontos az, hogy ismerjük meg ezeket az értékeket és minél több külföldi is részesüljön belőlük, hiszen megélhetést nyújtanak és akár exportcikkek is lehetnek. A Csabai kolbász pedig világszerte ismert, a CsabaParkban az elkészítéstől kezdve megismerhető a kolbász kultúrája, és persze meg is kóstolható a termék. Szerintem nagyon jó ez a látványközpont, nagyon jó beruházás. Azért is hoztam el székelykeresztúri és karcagi vendégeimet ide Békéscsabára, hogy minél többet tudjanak meg a hungarikumról, a Csabai kolbászról – fogalmazott a földművelésügyi miniszter.

Hanó Miklós beszélt a CsabaPark további fejlesztéséről, hozzátette, a cél egy olyan komplexum létrehozása, amely a gasztronómiai értékek bemutatása mellett, sport, kulturális és szabadidős tevékenységek, rendezvények színvonalas megvalósítására alkalmas. 

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/23/fazekas-sandor-csabapark-az-egyik-legjobb-beruhazas

Híradó: ">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu828_csm_2016_09.pdf

 

Orbán Viktor: Békéscsaba egy lehetőségekkel teli város

 

Békéscsabára látogatott Orbán Viktor. A kormány 2015-ben indította el a Modern Városok Programot, melynek keretében egyezteti a megyei jogú városok önkormányzataival a települések hosszú távú fejlesztési terveit. 

Aláírta a Modern Városok Program Békéscsabára vonatkozó keret megállapodását Orbán Viktor miniszterelnök és Szarvas Péter. Békéscsaba polgármestere az aláírást követően úgy fogalmazott: ilyen lehetőség egy emberöltőben csak egyszer adatik, mint mondta, a város olyan fejlesztéseket köszönhet a kormánynak, amelyek példa nélküliek.

– Békéscsaba gondos gazda módjára bánik majd a fejlesztésekkel, így a beruházások a város minden lakója számára hasznára lesznek – hangsúlyozta Szarvas Péter.

– Az ország nem úgy tartja számon Békéscsabát, mintha segítségre szorulna - Békéscsaba egy kiaknázatlan lehetőségekkel rendelkező város – fejtette ki a miniszterelnök, aki hozzátette: a Modern Városok Program beruházásai a nemzeti össztermékhez való hozzájárulást növelhetik, és hozzájárulnak a polgárok magasabb életszínvonalához.

Orbán Viktor azt mondta: a következő 20 év fejlesztési iránya az, hogy Békéscsaba minél hamarabb elérhetővé váljon, helyre kell állítani az ország éléskamrájának státuszát a térségben. Kiemelte: szükséges a gép- és nyomdaipar megerősítése. Jól mentek a földárverések, Békés megyében az állami földek nagy részét eladták - tette hozzá, utalva a kormány azon szándékára, hogy az állami földek 80 százaléka kis- és középbirtokosok tulajdonába kerüljön.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/26/bekescsaba-egy-kiaknazatlan-lehetosegekkel-teli-varos

Híradó:

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu828_csm_2016_09.pdf

 

Kiesett az Előre

 

Az NB I utolsó előtti fordulójában a Budapest Honvéd otthonába látogatott a csabai együttes. A lila-fehérek ugyan megszerezték a vezetést, de a fővárosiak gyorsan fordítottak és meg is őrizték az előnyt a találkozó végéig.

A korábbi, Vasas elleni döntetlen után nagyon kellett volna a csabai bravúr, hiszen a két rivális a Vasas és a Puskás Akadémia egymás ellen játszott. A csabaiak a 25. percben egy lépést tettek a bennmaradás felé: Fabio beadása után a kavarodásban Laczkó Zsolt találta meg a labdát leghamarabb és be is pofozta a labdát (0-1). Feléledt a Honvéd és öt perccel később egyenlített, Ikenne-King beadását követően Baráth Botond érkezett a hosszú oldalon és ívelt fejessel szerzett gólt (1-1). A 36. percben már a Honvéd vezetett: Hidi lövését még védte Poleksic, de Dusan Vasiljevic értékesítette a kipattanót (2-1).

A második félidőben Calvente egyenlíthetett volna, de a hazaiaknak is akadt lehetősége, hogy eldöntsék a találkozót. A csabaiak mentek becsülettel, de nem tudtak újítani, sőt, Laczkó Zsoltot a végén még ki is állították. Maradt a 2-1-es Honvéd-győzelem, a Vasas eközben 1-0-ra verte a Puskás Akadémiát. Ezzel egy fordulóval a vége előtt eldőlt, a Békéscsaba 10 év után csak átszálló jegyet váltott az NB I-ben, jövőre újra a másodosztályban küzdhetnek a lila-fehérek.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/23/kiesett-az-elore

Híradó: ">

Csabai Mérleg: http://behir.hu/csabaimerleg/adat/dokumentumtar/hu828_csm_2016_09.pdf

 

Falut építettek Mezőberényben PET-palackokból

 

Egy egész falut épített fel PET-palackokból az Összefogás a Tisztább, Humánusabb, Élhetőbb Településért, azaz az ÖTHÉT Egyesület Mezőberényben.

Az újrahasznosításnak ezzel a különleges formájával a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a környezettudatos szemlélet már gyermekkorban kialakuljon. Az öko-tábor megnyitó napján játékos programokkal várták a gyerekeket, de felszentelték a PET-falu templomát is.

- Korszakváltás előtt áll a világ. Meg tudjuk őrizni a Földet úgy, ahogy van, de talán még jobbá is tudjuk tenni az életminőség, a természetvédelem, a biodiverzitás szempontjából. Ebben a folyamatban az ilyen kis pont, mint ez a PET-falu is nagyon fontos lehet. Aki ide eljön, először is látja, hogy mi mindent dobunk ki a szemétbe, mi mindennel szennyezzük a környezetet, és mi minden másra lehet használni például a palackot – mondta dr. Aradszki András, energiaügyért felelős államtitkár.

A PET-faluban a környezetvédelem jegyében számos ötletet is adnak az újrahasznosításra. Makai Ferenc, az ÖTHÉT Egyesület elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy itt hulladékból van termékkiállítás, autógumiból asztal, székek, versenyautó, papírból bútorok vagy például papírcsocsó.

Behir: http://www.behir.hu/2016/04/30/falut-epitettek-mezoberenyben-pet-palackokbol

Híradó:

Ez történt 2016-ban április

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL