Évente mintegy 8000 emlőrákos esetet diagnosztizálnak hazánkban

2024. október 6. 11:29 | behir.hu

Az emlőrák továbbra is az egyik vezető daganattípus a felnőtt női lakosság körében, ráadásul a betegség egyre fiatalabb korosztályt is érint – hívták fel a figyelmet a szakemberek a mellrák elleni küzdelem hónapjához kapcsolódó, a Lilly Hungária Kft. által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A rosszindulatú elváltozás a helyes önvizsgálat edukációjával és a rendszeres, hozzáférhető szűrővizsgálatokkal korán diagnosztizálható.

Minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a prevenció, valamint a korai felismerés jelentőségére. Magyarországon az emlőrák a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség a nők körében, habár fontos megemlíteni, hogy férfiak körében is jelentkezhet. A Lilly Hungária Kft. által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a meghívott orvosszakértők hangsúlyozták, hogy a megelőzéssel és a tünetekkel kapcsolatos edukáció kulcsfontosságú, hiszen továbbra is tartják magukat az elváltozással kapcsolatos olyan tévhitek, mint például, hogy egyes dezorodorok használata vagy a túl szoros melltartók viselése kockázatnövelő tényezők.

Egyre fiatalabbakat érint a betegség, szaporodnak a környezeti kockázatok

Hazánkban évente mintegy 8000 páciensnél azonosítják az emlődaganat valamely típusát, és bár az életkor előrehaladtával lényegesen nő az elváltozás kialakulásának esélye, egyre fiatalabb korosztályt érint a betegség. Hagyományosan a kockázati tényezők közé tartozik az első-, illetve másodfokú rokonoknál előforduló emlőrák, örökletes genetikai mutációk, illetve hormontartalmú készítmények tartós szedése, ugyanakkor megszaporodtak az olyan környezeti és civilizációs kockázatok, mint a későbbre tolódó gyermekvállalás, ahogy az egészségtelen életmód, különösen az elhízás és a túlzott alkoholfogyasztás is közrejátszhatnak az emlőrák megjelenésében.

Fontos tisztában lenni – különösen, ha a fenti okok bármelyike miatt veszélyeztetettek csoportjába tartozunk – azokkal a tünetekkel, jelekkel, melyek előfordulása esetében valóban érdemes szakorvoshoz fordulnunk. Ezek közé tartozik az emlőbimbók váladékozása, befordulása vagy alakjának egyértelmű változásai, valamint a mell bőrének egyenetlenségei, kipirosodása, kiütések vagy hámló területek megjelenése. Érdemes odafigyelni az emlőben vagy a hónaljban kialakuló fájdalomra is, amely nem kapcsolódik a menstruációs ciklushoz és az azelőtt és azután tapasztalt, megszokott tünetekhezhívta fel a figyelmet a fontos tudnivalókra Dr. Landherr László, a Magyar Szenológiai Társaság elnöke.

Az emlőrák visszaszorításában a prevenció és a kiújulás megelőzése a kulcs

– A legtöbbek által ismert jelek közé tartozik ugyanakkor a szöveti megvastagodás vagy csomó az emlő(k) területén, illetve a hónaljban jelentkező duzzanatok – ezeket tipikusan a

!!A_kSX19cfVk!EnEqYD_rv5qSXU7UcuhXY63KSrEUhJNMbQVtNC6QeIM8B_2XQ1U8PUyURL9DqdHZHz5lF8tbKxl4baxyFZhmCKqi0Q$">helyesen elsajátított otthoni önellenőrzés során találhatjuk meg a leghamarabb. Kulcsfontosságú azonban, hogy részt vegyünk a szükséges szűrővizsgálatokon, hiszen a korai stádiumban felfedezett betegség sok esetben jó eséllyel gyógyítható. Ha a diagnózis későbbre tolódik és áttétek jelennek meg, a kezelés célja, hogy igyekezzünk az állapotot krónikus betegséggé alakítani, ez viszont sajnos nem minden esetben sikerül. Ezen kívül azt is tudni kell, hogy minél később fedezik fel a betegséget, annál inkább nő az áttétképződés esélye – hangsúlyozta Prof. Dr. Dank Magdolna, egyetemi tanár, Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika orvosa.

A Magyarországon jelenleg elérhető szervezett népegészségügyi szűrőprogram a 45-65 év közötti korosztály számára 2 évente végzendő mammográfiai vizsgálat, az ennél fiatalabbaknál az emlő szűrővizsgálatát tapintással és ultrahanggal javasolt végezni. Ezzel egyébként a kifejezetten élenjáró országok közé tartozunk a kontinensen – vagyis tartoznánk, ha az érintett lakosság részvételi aránya nem maradna el jóval az uniós átlagtól. A rendelkezésre álló adatok szerint ráadásul a helyzet sajnos évről évre rosszabb, ezt a tendenciát pedig mindenképpen szükséges megfordítani, ha szeretnénk elérni, hogy az emlőrák minél korábban kerüljön felfedezésre és a korai felismerés, valamint a hatékony kezelések révén csökkenjen az emlőrák áttétes stádiumba való előrehaladása.

A mellrák elleni küzdelem hónapjához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen a résztvevő orvosszakértők és a betegszervezetek, a Mályvavirág Alapítvány és az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület arra is felhívták a figyelmet, hogy a korai emlőrák igen változatos daganattípus és az esetek mintegy 10-15%-ában nagy kockázata van annak, hogy 2-5 éven belül a betegség kiújul. Ennek megelőzése kapcsán számos lehetőség létezik, elengedhetetlen, hogy amennyiben indokolt, a páciensek hozzáférhessenek ezekhez. Mindez lelki szempontból is rendkívül fontos, hiszen egy sikeres terápiát követően a betegek minden bizodalma abban van, hogy többször nem kell átesniük a mind fizikálisan, mind mentálisan megterhelő küzdelemben, erre pedig minden esélyt meg kell adni nekik – erről a meghívott, a betegségben érintett, Galló Andrea énekesnő és Halász Judit színművész is beszéltek az eseményen.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL