Az utóbbi években megfigyeltem, hogyha minél később vesszük meg a fát, annál olcsóbb. Egyszer, úgy 10 éve, december 22-én majdnem féláron sikerült megvásárolnom a zöld tűlevelest. Büszke is voltam magamra.
Mindettől felbuzdulva, három éve 24-én indultam el. Melléfogás volt, de kapitális!
Sehol, de még a seholban sem találtam kisfát.
A multik parkolójában az árusok már előző nap összecsomagoltak; a piacon a szokott helyeken már csak óriás példányok voltak.
Kockáztatva elindultam a zöldségesek felé, és a csarnok oldalánál az egyik fej (aki tökre úgy néz ki, mint a fiatalon elhunyt Michael Hutchence, az INXS-bnől) icipici, édi-bédi, cuki-muki műfenyőket kínált eladásra. A biztonság kedvéért hazacsörögtem, hogy jó-e az ötletem. Nem volt az.
Végül tarkót vakargatva elmentem a csarnok másik oldalára, az ex-Contiline nonstop ivóval szemben, a Biopiac árnyékában árusító Viktor nevű haveromhoz. (Contiline volt az utolsó megálló, ha valaki éjjel kimaradt, és még nem akart azonnal hazamenni – például ha a Színészgarzonban lakott).
Viktor megmentette a karácsonyunkat! Egy girbegurba, középóriás fenyő tetejét lemetszette, és…
Nagy boldogan dzsaltam haza a hol volt ágú/hol nem volt ágú, leendő szobakellékünkkel, amely jó két hétig majd karácsonyfa néven ragyogja be a nagyszobát. De hála a drága (vad)feleségem kreativitásának – egy-két trükkel kikozmetikázta a hibákat. (Anyukám este még meg is dicsérte.)
Idén december 1-jén megvettük.
