1849. október hatodikán végezték ki a magyar szabadságharc tizenkét honvédtábornokát és egy ezredesét Aradon, míg Pesten Batthyány Lajos, az első magyar felelős kormány miniszterelnöke halt mártírhalált. A tragikus történelmi eseményről a békéscsabai iskolák diákjai és pedagógusai, városi szervezetek, hivatásos szervek, a nemzetiségi önkormányzatok és a politikai pártok képviselői is megemlékeztek.

Malatyinszki Anita, a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium főigazgatója mondott megemlékező beszédet. Kiemelte, hogy október hatodikán a magyar nemzet egyik legsötétebb és legfájdalmasabb fejezetére emlékezünk, amely 176 éve él a magyar emberek történelmi tudatában.

– Ezen a napon a nemzet vértanúja lett Aradon tizenhárom hazafi, akik közül többen egyáltalán nem, vagy csak törve beszéltek magyarul. Nyelvi, társadalmi, vallási különbözőségeik ellenére összetudtak fogni és együtt harcoltak a szabad, független polgári Magyarországért. Az aradi tizenhármak súlyos örökséget hagytak ránk, olyat, amelyhez méltónak kell lennünk – osztotta meg gondolatait a főigazgató.
A beszéd után megemlékező műsort adtak az intézmény diákjai, akik előadásukban felidézték az október hatodikai eseményeket. Eztkövetően a megjelentek koszorúkat és virágokat helyeztek el a kopjafánál, leróva kegyeletüket a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt.