Értékes pontot szerzett, de nyerhetett is volna az Előre a Vasas ellen - galéria

2020. augusztus 5. 16:58 | Kovács Dávid

A Szeged elleni győztes rajt után újabb nehéz mérkőzés várt a Békéscsaba 1912 Előre csapatára. Schindler Szabolcs együttese a feljutás egyik nagy esélyesét, a Vasast fogadta Merkantil Bank Liga 2. fordulójában.

NB II, 2. FORDULÓ

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – VASAS FC 1-1 (1-1)

Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 1850 néző. Vezette: Rúsz Márton (Garai Péter, Márkus Tamás)

BÉKÉSCSABA: Uram – Szalai D., Bora, Babinyecz, Mészáros M. – Szabó P. (Máris, 62.), Király P., Hursán (Kovács Á. 56.) – Pantovic, Paudits (Oláh 76.), Lukács R. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

VASAS: Jova – Terbe (Hinora 73.), Litauszki, Tóth B., Silye – Viczián (Csató 60.), Hidi M., Szatmári ­– Pekár, Radó, Balajti (Birtalan 79.). Vezetőedző: Bene Ferenc.

Gólszerzők: Paudits (45.) ill. Szalai (35.- öngól)

A csabaiak kezdőjében a vasárnap kiállított Nagy Sándor helyét Babinyecz Balázs vette át, míg a középpályára Hursán György került be. A Kazincbarcika ellen váratlan döntetlennel nyitó Vasasból a Feczesin-Hinora-Vernes hármas maradt ki, Bene Ferenc ezúttal a korábban csabai színekben szereplő Viczián Ádámra, az első meccsen csereként jó teljesítményt nyújtó Pekár Lászlóra és Radó Andrásra tette voksát. A támadó vasárnap mondta ki a boldogító igent, így igazoltan hiányzott.

Mindkét csapat veszélyes lehetőséggel kezdte a mérkőzést: a hazaiaknál Paudits, a vendégeknél Balajti lőhetett volna gólt az első 120 másodpercben. Az első védés 15. percben Uram Jánosé volt, aki egy éles szögből leadott Pekár-lövést védett. Erre még ugyanebben a percben Jova is válaszolt egy hárítással, Pantovic kísérletét követően. Négy perccel később Radó került lövőhelyzetbe, de középre tartó próbálkozását könnyedén hatástalanította Uram. Ugyanez volt a szituáció Pekár szabadrúgásánál is a 20. percben. Alig telt el a félidő fele, amikor Szabó távoli löketét kellett kapu fölé tolnia Jovának. A 29. percben Uram János szabálytalankodott a tizenhatoson kívül, de kiállítás nem lett a szituációból, a szabadrúgás pedig nem volt veszélyes. A 34. percben a Vasas szerezte meg a vezetést: Radó indította a lesgyanús helyzetből induló Silye Eriket, aki a hosszú sarokba gurított, Szalai már csak beljebb tudta segíteni a labdát (0-1).

 

Silye lövése után Szalai már nem tudott menteni (Fotó: Milyó Pál)

Silye lövése után Szalai már nem tudott menteni (Fotó: Milyó Pál)

 

A csabaiak ezt követően nem adták fel és még az első félidőben egyenlítettek: Szalai jobb oldali beadására Paudits Patrik érkezett jól és fejelt a kapu jobb oldalába (1-1). A hosszabbításban Szabó Péter eresztett el egy jó lövést, de ez a kapu fölé szállt, így a félidőben döntetlen volt az állás.

 

Egy kupacban a csabai játékosok Paudits gólja után (Fotó: Milyó Pál)

Egy kupacban a csabai játékosok Paudits gólja után (Fotó: Milyó Pál)

 

A második félidő első percei Lukács Raymondról szóltak: a támadó előbb lesről talált a kapuba, majd pár pillanattal később ziccerét Jova hárította. Az 53. percben két lehetősége is volt a vendégeknek: Radó lövését Babinyecz blokkolta, majd Terbe távoli bombája csak az oldalhálót zörgette meg. A vezetőedzők cserékkel frissítettek, de a következő húsz percben kevesebb lehetőséget lehetett feljegyezni. A 79. percben Birtalan lapos lövését hárította Uram. A másik oldalon Oláh próbálkozott kétszer, de egyik lövése sem hordozott igazi veszélyt magában. A 85. percben Szatmári átlövésébe Birtalan szúrt bele, azonban Uram reflexmozdulattal védett. A csabaiaknak is volt meccslabdája: a 93. percben Nikola Pantovic ugrott ki és rontott ziccert, majd visszagurítása után Lukács lövése akadt el a blokkban.

Végül maradt az igazságosnak mondható 1-1-es döntetlen, a Békéscsaba két forduló után négy ponttal áll, míg a Vasas maradt nyeretlen, hiszen két döntetlennel nyitotta a szezont. Schindler Szabolcs együttese vasárnap Ajkán vendégszerepel.

 

MESTERMÉRLEG

 

Schindler Szabolcs: – Ezen a mérkőzésen ezt tudtuk játszani, próbáltunk stabilan védekezni és az adódó lehetőségeket kihasználni. Fontos volt, hogy még a szünet előtt ki tudtunk egyenlíteni. A második félidőben sokat támadott a Vasas, de nekünk is voltak helyzeteink, amelyek sajnos kimaradtak. Bravúros eredményt értünk el, gratulálok a csapatnak és köszönöm a lelkes közönségünknek a biztatást!

Bene Ferenc: – Rendkívül csalódott vagyok az eredmény miatt. Bár akadtak periódusok, amikor az eltervezettek szerint játszottunk. Ha a szünetig megőrizzük a vezetést, akkor lehet, hogy két-három góllal nyerjük a mérkőzést. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból és többet kell tennünk azért, hogy sikeresek legyünk.

 

Galéria

További programok »

FEL