Érmet ért a csabaiaknak a dublini kick-box világkupa

2020. március 5. 10:15 | behir.hu

Írország fővárosában, Dublinban rendezték meg az „Irish Open” kick-boksz világkupát, amelyen 33  ország,  310 egyesület, 1597 sportoló  3431 nevezéssel lépett csatasorba.

A világ egyik legnépesebb kick-boksz versenyén mérhető volt, hogy milyen esélyekkel indulhatnak a versenyzők az év legfontosabb versenyein – számolt be a Békés Megyei Harcművész Szövetség. A nagy hagyományokkal rendelkező brit és ír kick-boksz szervezetek képviseltették magukat a legnagyobb létszámmal.

A békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület (JALTE) Debreczeni Dezső vezette point-fighting kick-boksz csoportja a magyar tábort erősítette. A csabaiak a korábbiaknál kisebb létszám mellett is eredményesen szerepeltek. Az alma nem esik messze a fájától, hiszen Debreczeni Dezső lánya, Debreczeni Frida három érmet is „betermelt”. Viczián Roland kiváló teljesítménnyel a felnőttek 69 kilogrammos súlycsoportjában harmadik lett, a 74 kilogrammos csoportban pedig a legjobb négy közé jutásért, gigászi küzdelemben 14:12 arányban szenvedett vereséget a világklasszis amerikai Jack Feltontól. Az egyéni érmek kollekcióját  kiegészítette egy megérdemelten kiharcolt csapat ezüstérem.

 

Eredmények:

POINT-FIGHTING szabályrendszer:

Felnőtt korosztály:

69 kg. 3.Viczián Roland

Junior  korosztály:
50 kg. 3.Viczián Vivien

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály:
42 kg. 3. Petró Lili

Csapat:

2. Békéscsabai JALTE-Debreczeni team (Csiernyik Zsombor, Szák Tamás, Tóth Dusán, Viczián Dániel)

 

Kadet 1 (serdülő) korosztály:

28 kg. 3.Debreczeni Frida

Gyermek korosztály:
28 kg. 2.Debreczeni Frida

 

„Beginner”   kategória
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály:
65 kg. 1.Csüllög Dorina

Kadet 1 (serdülő) korosztály:
32 kg.
1.Petró Bálint
2.Fördős Jázmin

Gyermek korosztály:
28 kg. 2.Debreczeni Frida

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL