Erkel Ferencre emlékeztek Gyulán

2016. november 8. 14:27 | Laczkó Viktória

Schnöller Szabina operaénekesnő és a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar műsora zárta az Erkel Ferenc születésnapján tartott ünnepi eseménysorozatot. A megemlékezésen részt vett Arad, mint testvérváros és Budakeszi, mint kulturális partnerváros is.

Erkel Ferencre emlékeztek Gyulán november 7-én. A zeneszerző 206 éve született az alföldi városban. Az 1989-ben megalakult Erkel Ferenc Társaság minden évben ünnepi rendezvénysorozattal ápolja a város híres szülöttének emlékét, népszerűsíti életművét.

Dézsi János az Erkel Ferenc Társaság alelnöke elmondta: - Néhány perccel ezelőtt volt koszorúzás Erkel Ferenc szobránál is, ezt nem mindig szoktuk megtenni. A mai alkalom talán azért kivételes, mert két város küldöttség is érkezett hozzánk. Az egyik Aradról, mint testvérvárosról, a másik pedig Budakesziről, aki szintén nagyon sokat tesz Erkel Ferenc emlékének őrzéséért és rendszeresen Erkel napokat szerveznek.

Gyula több intézménynevében is megjelenik Erkel neve. Kónya István, a város alpolgármestere úgy fogalmazott: nemcsak névben, hanem tettekben is bizonyítják azt, hogy méltó örökösei Erkel Ferenc hagyatékának.

- Nemzeti imádságunknak a megzenésítője, a nemzeti opera megteremtője, Gyula városának a szülöttje. Úgy gondolom, hogy ez, mint a kultúra magyar városa predesztinál minket arra is, hogy ezt a fajta élő hagyományt, ezt tovább kell vinnünk - fogalmazott a politikus. 

A zeneszerző sokáig élt, tanult és alkotott Gyulán, elismert művészként is gyakran visszatért szülővárosába. Születésének napja, november hetedike egyben a magyar opera napja is.

FEL