Erdős László építészre emlékeznek a Csabagyöngyében

2019. május 31. 13:16 | Kovács Andrea

Erdős László munkásságára emlékezik az a kiállítás, amely a Csabagyöngye Kulturális Központban nyílt. A békéscsabai születésű építész nevéhez számos, ma is ismert épület kötődik. A tárlat megnyitóján fia, Erdős Norbert országgyűlési képviselő köszönte meg a szervezőknek, hogy édesapjának emléket állítottak.

 

 

A Békés Megyei Építész Kamara és Nemes Roland építészmérnök ötlete volt, hogy a 3 éve elhunyt békéscsabai építész munkásságának emléket állítsanak. A kiállítás megnyitóján résztvevőket a kamara elnöke, Fajzi Tamás köszöntötte, majd barátja emlékezett Erdős Lászlóra.

- Egész életében tervező szeretett volna lenni. Nem végzett egyetemet, de vele született tehetséggel rendelkezett és folyamatosan képezte magát azért, hogy magas szinten sajátítsa el a szakma fortélyait. Folyamatosan azt a titkot kutatta, hogyan lehet jó házat csinálni. Ez a kiállítás is mutatja, hogy sikeres volt – emlékezett barátjára Beleznai László építészmérnök.

 

Beleznai László építészmérnök (Fotó: Ujházi György)

Az építész fiai nevében Erdős Norbert európai parlamenti képviselő köszönte meg, hogy emléket állítanak édesapjának, akiről elérzékenyülve beszélt.

- Rengeteget dolgozott, iszonyú munkamennyiséget végzett el és lehet mondani, hogy ő egy tehetséges ember volt. Ugyanakkor valamelyest különc, de jó kedélyű, bohém ember is volt. Ebből kifolyólag megosztó személyiség is volt, de azt gondolom, hogy többen kedvelték, mint amennyien nem szerették – fogalmazott Erdős Norbert.

 

(Fotó: Ujházi György)

 

Erdős László építész számos lakóházat, nyaralót és egyéb épületet tervezett nemcsak a környéken, hanem Erdélyben is. A munkásságát bemutató kiállítás augusztus 21-ig látható.

 

További programok »

FEL