Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a lomokat mindkét szombati napon reggel 6 óráig kell kihelyezni úgy, hogy azok a forgalmat ne akadályozzák, a veszélyes hulladékot a cég továbbra sem szállítja el. Sztrein Beáta, a TAPPE Kft. cégvezetője elmondta, hogy az eljárás rendje hasonló lesz, mint az elmúlt években, viszont egy újítást kiemelt.
– Újdonság, hogy a fahulladékot tisztán, elkülönítve kell kihelyezni, kárpit nélkül. Ezt külön járattal visszük el, tekintettel arra, hogy ez a hulladék még hasznosítható, és a MOHU irányelvei alapján, ezt innentől kezdve külön gyűjtjük Békéscsabán is – tette hozzá a cégvezető.
Szarvas Péter polgármester a lomtalanítással kapcsolatban azt kérte a csabaiaktól, hogy mindenki figyeljen oda a környezetére, hiszen közös érdekünk, hogy a város tiszta maradjon a lomtalanítás után is. Továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy a lakosok a veszélyes hulladékot a Kétegyházi úton található hulladékudvarban tudják leadni. Ez a szolgáltatás lakcímkártya felmutatásával, térítésmentesen vehető igénybe.
– A magyarországi jogszabály azt írja elő, hogy évi egyszer köteles a szolgáltató a lakosok számára térítésmentesen elvégezni a lomtalanítást. Ez nem egy egyszerű és olcsó dolog, hiszen járművekkel az egész város területét be kell járni kétszer, a munkatársak bérét ki kell fizetni hétvégi pótlékokkal, tehát ez egy nagyon drága folyamat. Érdemes most mindenkinek a régi kacatokat, lim-lomokat, valamint kihelyezhető dolgokat kitenni, mert nem biztos, hogy lesz második lomtalanítás idén – fogalmazott a városvezető.
A lomtalanításkor kihelyezett hulladék a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tulajdonát képezi, ebből kifolyólag a jogtalan eltulajdonítás rendőri intézkedést vonhat maga után.