Erdei iskolába várja a diákokat a Körös-Maros Nemzeti Park

2021. május 24. 08:22 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja 2004 óta működteti nagy népszerűségnek örvendő erdei iskoláját. Idén is változatos, akár többnapos programokkal várják a természetszerető alsó és felső tagozatos általános iskolásokat.

 

A Ködvirág Erdei Iskola keretében arra törekednek, hogy olyan ismereteket nyújtsanak a diákoknak, amelyeket az iskolai tanórák keretében nem kaphatnak meg. A terepi gyakorlatok, a szabad természetben végzett vizsgálatok mindig nagy élményt jelentenek a gyerekek számára. Első kézből, tapasztalati úton ismerkedhetnek meg a térség élővilágával, jellemző tájtípusaival. 

Az alsó tagozatos általános iskolások számára négy, a felsősök részére pedig ötnapos programcsomagokat kínálnak. Az alsósok számára összeállított „A szikesek természeti értékei” elnevezésű, erdei iskolai programcsomagban az alábbi modulok szerepelnek: a Dévaványai-Ecsegi puszták virágos növényei; a szikesek fészkelő madarai; agyaggödör, mesterséges szikes mocsár vizsgálata; élet a pusztán.

A felsősök részére „A szikes puszták élővilága” elnevezésű programcsomagot kínálják az alábbi modulokkal: a Nagy-Sárrét világa; az élőhelyek környezeti tényezőinek vizsgálata; védett és fokozottan védett állatok a Dévaványai-Ecsegi pusztákon; a szikesek növényei; természetismereti vetélkedő, játék. A programok a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek irányítása mellett zajlanak. Esténként tábortűz melletti bográcsozásra, beszélgetésre, pásztorbotok, nádsípok faragására is lehetőség nyílik.

A fenti programcsomagokon kívül 45 perces, önálló modulok is választhatók, például: gyepszint; cserjeszint és lakói; madárvédelem, madárismeret; tél a pusztán; fáink; madarak a pusztán; vízi és mocsári növények; gyógynövények; csodák a mikroszkóp alatt.

A csoportok számára 3-4 ágyas szobákban szállást (maximum 40 férőhelyet) és étkezést is biztosítanak. Emellett két, egyenként 50 fő befogadására alkalmas konferenciateremmel és két, egyenként 24 fős foglalkoztató teremmel, valamint szakkönyvtárral is rendelkeznek.  A termekben mikroszkóp és minden olyan egyéb eszköz megtalálható, amely a kísérletezésekhez, vizsgálódásokhoz szükséges.

A látogatóközpont múzeumában a gyerekek a Sárrét élővilágát illetve a túzokot bemutató kiállítást tekinthetik meg, a szabadtéri bemutatóhelyen pedig régi magyar háziállat-fajokkal (magyar szürke szarvasmarha, bivaly, racka és cigája juhok, mangalicák, galambok stb.) ismerkedhetnek meg. A háromhektáros túzokvédelmi mintaterületen közelről figyelhetik a túzokok mindennapjait, a látogatóközpont mellől induló tanösvényt bejárva pedig a térségre jellemző növény- és állatfajokról szerezhetnek bővebb információkat. Kerékpárok (35 darab) bérlésére is lehetőség van, melyekkel bejárhatók a környező túraútvonalak.

email címen.

Az erdei iskolai programokkal kapcsolatosan bővebb információkat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapján találnak: https://www.kmnp.hu/hu/erdei-iskolak. Tájékoztatás kérhető a +36 66 483 083, +36 30 445 2409 telefonszámon, valamint a rehely@kmnp.hu email címen.

Forrás: Körös Maros Nemzeti Park Igazgatóság

 

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL