A résztvevők először megcsodálhatták Pákó nevű holló problémamegoldó képességét, valamint azt is, hogy milyen viselkedést mutat a számára elhelyezett tükörben. Ezután Hannát, a kis rókalányt „nyüsszögtették” kicsit miközben változatos csemegékkel kínálták. Elmesélték, hogy milyen hangokat adnak a vadon élő rókák mikor nyüsszögnek, ugatnak, vagy épp morgolódnak. Kiderült az is, hogy milyen hangokat adnak ki, ha izgatottak, kíváncsiak, vagy épp nyugodtak. Az állatpark mesterségesen kialakított tavánál következett a „Csőrös tavi-dalárda”, melynek keretében egy vidám madár bemutatón az itt élő récékről, nyári ludakról és nagy lilikekről tudták meg, hogy hogyan használják hangjukat ezek a madarak a párkeresésben, a territórium védelmében, vagy épp a fiókák terelgetésében.
Az Állatok Világnapja alkalmából a szarvasi Anna-ligetbe látogatók délutáni programját a „Koncerten az erdő királyával” című esemény nyitotta meg. A szarvasbőgés a természet egyik legkülönlegesebb hangélménye: egyszerre vad, ősi és lenyűgöző. Az ismertetőt végigkísérte Bátornak, az állatpark ereje teljében lévő gímszarvas bikájának öblös bőgése kicsik és nagyok legnagyobb csodálatára. Innen Borcsához, az uhuhoz vonultak tovább, ahol a „Huhogtató” keretében az érdeklődők nemcsak az uhu mély huhogásáról, csőrpattogtatásáról, hanem a többi hazai bagolyfaj jellegzetes hangjáról is tájékoztatást kaptak. A nap zárásaként érkezett a „Farkasüzenet”, melynek során a Körösvölgyi Állatpark farkasai különleges hangbemutatóval lepték meg a látogatókat.
Az eseményre számos gyermekcsoport érkezett többek között Túrkevéről, Szarvasról, Kunszentmártonból, Fegyvernekről és Mezőtúrról. Ők is ellátogattak a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kihelyezett állomásához, ahol a felelős állattartás szabályainak fontossága kapta most a legnagyobb hangsúlyt. Itt hasznos információkat szereztek a házi kedvencek tartásáról, a helyes bánásmódról, és az állatvédelem jogi hátteréről is.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park