Békéscsabán rendez Eperjes Károly. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nem először jár Békéscsabán: 2012-ben nagy sikerrel futott a Hippolyt, a lakáj című darab, melyet szintén ő álmodott színpadra. Most pedig a Békéscsabai Jókai Színház idei évadának egyik legkülönlegesebb produkcióját, Schiller: Ármány és szerelem című darabját hozta el a csabai közönségnek.
– Pedagógus család sarjaként focista akart lenni, szülei pedig papnak szánták, hogyan lépett mégis a színészi pályára?
– Abban az időben minden fiú focista akart lenni. Viszont nem ment annyira jól a labdarúgás, mint szerettem volna, nem kerültem be a válogatottba. Végül egy sérülés miatt visszamentem Székesfehérvárra, ahol éppen elindult egy amatőr színjátszó tanfolyam. Bementem, és ott ragadtam.
– Azóta számos filmszerep is megtalálta, melyek voltak a legemlékezetesebbek az Ön számára?
– Szakmailag a legnagyobb siker az „Eldorádó” volt, hiszen Európa Filmdíjat is kaptunk érte. A legkedvesebb mégis a „Tanítványok”, ma is úgy gondolom, hogy nem tudtam volna jobban eljátszani. A legnézettebb mozik pedig a „Csapd le csacsi!”, „A legényanya” és a „6:3 avagy, játszd újra Tutti”. Ugyanakkor talán a legfontosabb filmem, amit forgattam, az a Hídember volt. Soha nem gondoltam, hogy egyszer eljátszhatom Széchenyi Istvánt, a legnagyobb magyart, akiről ránk maradt a Magyar Tudományos Akadémia, a Lánchíd, a folyószabályozás és még sorolhatnám.
– Ennyi film és darab mellett volt szerepálma?
– Fiatal koromban Mercutiót szívesen eljátszottam volna a Rómeó és Júliából, vagy idősebb koromra a Lear királyt, de olyan hamar tenyerén hordozott az Isten, hogy sokkal több munkát kaptam, mint amit valaha is elképzeltem magamnak. Például eljátszhattam Széchenyi Istvánt, százegyszer megformálhattam a „Kinek se nap, se szél” című darabban Morus Szent Tamást, kétszer pedig Moliére bőrébe bújhattam az „Álszentek összeesküvése” című előadáson.
– Ma pedig a Kaposvári Egyetemen tanítja is a színészetet.
– Három éve taníthatok a Kaposvári Egyetemen. Az egyik legnagyobb örömöm, hogy van egy osztályom. Hiszem, hogy a színészet éppúgy tanítható, mint az orvoslás vagy az asztalosság. Képességet az Isten ad, a tehetség pedig kiérlelhető. Vagyis a képesség jó kifejtése a tehetség, míg annak öntörvényű kifejtése a gonoszság. A család, az óvoda, az iskola, a színház és a templom pedig arra való, hogy az emberek felfedezzék képességeiket, és azokat kamatoztatni tudják.
