Ennyi megtakarítás kell a jóléthez az állami nyugdíj mellé

Minden második magyar úgy gondolja, nem lesz elegendő az állami nyugdíjrendszer által biztosított nyugdíj idős korában. A megkérdezettek szerint hozzávetőlegesen havi kétszázezer forint nyugdíj-kiegészítésre lesz szükségük.

A megkérdezett ügyfelek húsz százaléka nyilatkozott úgy a City Hitelbróker Kft. ötezer fős, saját ügyfélkörében végzett reprezentatív Nyugdíj-megtakarítási Körkép kutatásában, hogy szerintük nem érdemes halogatni a gyűjtögetést, fontosnak tartják, hogy minél hamarabb elkezdjenek gondoskodni nyugdíjas éveikről. Nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatalok is egyre inkább nyitottak a nyugdíjcélú megtakarításokra. Tekintettel arra, hogy nagyobb időtáv áll rendelkezésükre a nyugdíjkorhatárig, a 20-30 év közötti korosztály kisebb összeget, átlagosan havi húszezer forintot, míg a harminc év felettiek havi harmincezer forint körüli összeget tesznek félre nyugdíj-megtakarításba.

A felmérésben résztvevők nyugdíjas éveikben is szeretnék fenntartani azt az életszínvonalat, amit aktív korukban megszoktak. Ehhez a válaszadók 75 százaléka szerint az állami nyugdíj mellett további kétszázezer forintra lesz szükségük idős korukban. Mivel átlagosan 16 évet (192 hónap) élünk a nyugdíjkorhatár (65 év) betöltése után, ahhoz, hogy rendelkezésünkre álljon idős korunkban a havi kétszázezer forint nyugdíj-kiegészítés, 38,4 millió forint megtakarításra lesz szükségünk.

Ezt az összeget gyűjtögethetjük otthon a malacperselyben vagy választhatunk a három nyugdíjcélú megtakarítás – NYESZ, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás – közül. A nyugdíj-megtakarításokat az állam is támogatja, befizetéseink után húsz százalék adójóváírást, összesen maximum évi 280 ezer forintot vehetünk igénybe, amelyet a befizetéseinkkel együtt szintén befektetnek.

Egy 30 éves felnőttnek 35 éve van spórolni a nyugdíjkorhatárig. Ha nyugdíjasként havi kétszázezer forint nyugdíj-kiegészítést szeretne, akkor mostantól mintegy százezer forintot kellene félre tennie, ha otthon a „malacperselyben” gyűjtöget. A CHB nyugdíj-biztosítási szakértője szerint egy jól megválasztott nyugdíjcélú megtakarítással és a hozzájáró állami támogatással ez az összeg jelentősen csökkenhet.

Bővebben a témáról itt  olvashatnak.

Forrás: Profit7/Hunyor Erna Szofia

 

Megosztás:

Címke: , , ,