Endrei Judit: A műsorvezetésben azt szerettem, hogy többet adhattam magamból

2021. május 24. 10:17 | Varga Diána

A legendás hazai tévés bemondók egyike, író, tréner és édesanya – Endrei Juditot többféleképpen bemutathatjuk. Az ismert televíziós egy online előadásra érkezett Békéscsabára, ennek apropóján volt a 7.Tv Művészbejáró című műsorának vendége, akit Tóth Bianka kérdezett.

Endrei Judit az 1970-es éveben csöppent a televíziózás világába. Mint mondta, nem kereste a lehetőséget, nem is álmodott sem színészi, sem újságírói karrierről. Szegeden tanult, amikor 1976-ban megalakult az ország egyik első körzeti stúdiója a Tisza-parti városban, ahová bemondót kerestek. Saját bevallása szerint nem a képernyő vonzotta, hanem az ösztöndíjkiegészítés lehetősége. Öt lány közül végül őt választották ki. A kezdetekről úgy vallott: élete legnagyobb kihívása volt, hiszen egy félénk, vidéki, pirulós, gátlásos lány került egy olyan pályára, amely magamutogatást és magabiztosságot kíván. Ám sikerült megküzdenie ezzel a helyzettel, ráadásul a csapat is türelemmel, segítőkészséggel, elfogadással kezelte.

– Bemondóként nem volt nagy a mozgástér, az 1970-80-as években katonás fegyelem volt. Nem volt önmegvalósítás, minden szöveget előre egyeztetni kellett. A műsorvezetésben már volt némi szabadság. Elfogadtam a játékszabályokat. A műsorvezetésben azt szerettem, hogy magamból sokkal többet adhattam, mint bemondóként – emlékezett vissza a kezdetekre.  

Arra is kitért, hogy a televízióban megjelenni nagy felelősség volt, hiszen a bemondókat, műsorvezetőket egy ország figyelte adásról adásra. Megjegyezte: nem bódította el a népszerűség és az, hogy megismerik az utcán – családja szigorú volt vele, ritkán dicsérték, nem sztárolták, ennek tulajdonítja, hogy nem vesztette el józan eszét. Hozzátette: jól eső érzés, hogy felismerik, sokan küldtek neki rajongó üzeneteket, volt, akivel éveken át levelezett is.

Arra kérdésre, hogy mi indította az írásra, azt válaszolta: a könyvek gyerekkora óta az élete része, nem múlik el nap anélkül, hogy ne olvasson. Ám ahogy a tévés karrierről, arról sem álmodott, hogy egyszer író lesz. Ezen a pályán akkor indult el, amikor 1998-ban otthagyta a televíziót, majd egy barátja tanácsára ragadott tollat. Könyveiben sokszor olyan témákat dolgoz fel, amelyek őt is érintik, de minden témát alátámaszt tudományos szövegekkel is.

A teljes beszélgetést, melyben Endrei Judit még több részletet elárul hivatásról, könyveiről, és magáról, ide kattintva tekinthetik meg:

További programok »

FEL