Emlékhelyek napja a gyulai várban

2020. augusztus 29. 17:26 | Csiffáry Zsuzsanna

Történelmi emlékhelyként a gyulai vár is helyszíne a Nemzeti Örökség Intézete Emlékhelyek napja elnevezésű eseményének.

A történelmi emlékhelyek az emlékezet olyan fontos helyszínei, amelyek nemzeti, felekezeti, regionális vagy kisebbségi szempontból kiemelkedőnek minősülnek. Bár gyakran fontos építészeti alkotások, nem elsősorban műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt. Lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit, de dicső pillanatait is. Jelenleg 50 történelmi emlékhely – köztük a gyulai vár – található az országban. Ezek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismerte el.

 

A várnak van egy varázsa

 

Az érdeklődők a gyulai várban részt vehettek a  Kézenfog a történelem című tárlatvezetésen, solymász- és fegyverbemutatón, korhű ruhák próbáján, egy élő kovácsműhelybe is bepillanthattak, valamint középkori lúdtollírást is gyakorolhattak. 

Fábián Tamás az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője elmondta, hogy fontosnak tartja a a gyulai vár, a középkori élet és az 1566-os történések bemutatását. 

Kaizer Tamás tárlatvezető elmondta, hogy a várnak van egy olyan varázsa, ami Közép-Európában máshol nem tapasztalható. Ez az egyetlen gótikus stílusú, síkvidéki téglavár, ami szép állapotban látható.

 

Galéria

További programok »

Gyula

FEL