Emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, Békés megyében is

2017. január 4. 09:12 | Balázs Anett

Az idei béremelések a munkavállalók jelentős részét érintik. Január elsejétől a minimálbér 15, a garantált létminimum, azaz a szakmai bér 25 százalékkal emelkedik. Év közben további bérfejlesztések is várhatóak. 

Tavaly augusztus óta dolgozik a Békés Megyei Könyvtárban Juhász Zoltán. Az egyetemi végzettségű férfinak ez az első munkahelye. A könyvtár harminckét dolgozójából tizennyolc főt érint a béremelkedés, ők ezentúl akár 15ezer forinttal visznek haza többet, mint tavaly.

 – Mivel még otthon élek a szüleimmel, ez a plusz összeg azt jelenti, hogy többet tudok beadni az otthoniaknak rezsiköltség gyanánt, illetve félre tudok tenni a későbbiekre, akár ha különköltözök vagy lakást veszek, autót vásárolok esetleg. Tehát jó helye lesz ennek a pénznek – árulta el Juhász Zoltán.

A könyvtár igazgatója elmondta, egyrészt nagyon örülnek a béremelésnek, amely a könyvtárban dolgozók több mint felét érinti, másrészről ez úgynevezett bérfeszültséget is okozhat.

– Ami problémát okoz - és ami miatt nagyon várjuk a kulturális béremelést, azt a bizonyos 15 százalékot, amiről már hallottunk híreket - az éppen az, hogy a legalacsonyabb végzettségű, legrövidebb idő óta alkalmazásban álló munkavállalók ugyanannyit keresnek, mint azok, akik akár 20 éve végeznek szakmai tevékenységet az intézményben – fogalmazott Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója.

A Csaba Metálnál az év végi leállás után a mai naptól kezdődött meg újra a termelés. A szeghalmi és a békéscsabai telephelyen közel ezeregyszázan dolgoznak. A munkavállalók mintegy harminc százalékát érinti a kormány által bejelentett bérfejlesztés.

 – Ez azt jelenti, hogy a többiek bérét is valamilyen úton-módon a bérfeszültség elkerülése érdekében ehhez kell igazítani. Erre jelen pillanatban vannak már számítások. Azt előzetesen látjuk, hogy néhány százmilliós plusz költséget fog okozni a cég az idei évben, amelynek nehézsége, hogy ezt a vevőink felé nem tudjuk érvényesíteni, illetve tovább hárítani. Éppen ezért jelen pillanatban ez a számolgatások időszaka – mondta el Majoros Csaba vezérigazgató-helyettes.

Idén továbbá emelkedik a közmunkások bére és a polgármesterek javadalma, valamint változik a cafeteriarendszer is. A munkáltatói járulékok pedig 5 százalékkal csökkennek, ami a kormány reményei szerint hozzájárul majd a bérek emelkedéséhez.

További programok »

FEL