Elzavarta a vendégeket a férfi, cserébe megverték Szanazugban

2023. július 4. 10:08 | behir.hu

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 64 éves dobozi férfi és 34 éves fia ellen, akik ismeretlen társaikkal a szanazugi kempingben bántalmazták a sértettet.

A Békés Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a sértett a párjával és a barátaival tavaly júliusban Szanazugban tartózkodott, majd éjszakára egy bungalót béreltek. Délután a sértett megkérte a barátait, hogy hagyják kettesben őt a párjával. Bár úgy volt, hogy tényleg elmennek, rövid idő múlva sem távoztak, emiatt vitázni kezdtek, a sértett pedig ideges lett. A sértett a környéken történő folyamatos mozgás miatt azt feltételezve, hogy továbbra is a barátai tartózkodnak a közelben, egy alkalommal hangosan a „takarodjatok már innen” szavakat kiabálta, majd minden előzmény, kopogás vagy köszönés nélkül a tásasághoz nem tartozó fiatalabb terhelt a bungalóba lépett, emiatt őt a sértett egy alkalommal, ököllel arcon ütötte.

Ezt követően a férfi távozott az épületből, a történteket elmondta apjának, az ügy másik terheltjének, majd az eljárás során ismertté nem vált társaikkal együtt visszamentek a bungalóhoz. Miután a két férfi és társaik beléptek az épületbe, a sértetthez mentek és őt testszerte azonnal ütni-rúgni kezdték. A jogos védelmi helyzetben lévő sértett megpróbált a támadásnak tettlegesség alkalmazásával ellenállni, azonban a férfiak megragadták és akarata ellenére a bungalóból a bárki által szabadon megközelíthető, nyitott kemping területére húzták, ahol a földre került. A sértett épületből történő kihúzása közben, őt a fiatalabb férfi idővel elengedte, majd a sértett védelmére kelő párját az idősebb terhelt egyszer tenyérrel arcon ütötte és az épület falának lökte.

Ahogy a sértett elhagyta az épületet, őt a földön a férfiak tovább bántalmazták, a teste különböző pontjain meg nem határozható alkalommal lábbal megrúgták. A rúgások legalább egy-egy alkalommal a sértett nyakát, illetve orrát, valamint legkevesebb egyszer a teste bal oldalát érték. Rövid idő múlva ismeretlen személy megkérdezte a sértettet, hogy „lenyugodtál már?”, majd a további tettlegességgel a két férfi és társaik felhagytak és a helyszínről távoztak.

A bántalmazás következtében a sértett mind könnyű, mind súlyos testi sérüléseket szenvedett. Az ügyészség szerint két férfi és társaik erőszakos és kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben riadalmat vagy megbotránkozást keltsen.

További programok »

FEL