Elütött egy kerékpárost, cserben hagyta, kiderült, hogy jogosítványa sem volt

2018. augusztus 8. 09:45 | behir.hu

 

Békés megyében, augusztus 7-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Gyulán, a Kétegyházi úton, 13 óra 30 perc körül összeütközött egy személygépkocsi és egy kistehergépkocsi. A személygépkocsi vezetője súlyosan megsérült. Békéscsabán, a Borjúrét utcán, 15 óra 30 perc körül személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A kerékpáros nő könnyebben megsérült. Az autó vezetője megállt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök egy órán belül elfogták. A férfinak nincs jogosítványa és az autót a tulajdonos engedélye nélkül használta, így több eljárás is indul ellene.

 

Forrás: police.hu

További programok »

Gyula

Hol találkozhatunk a Mikulással a hétvégén? – Adventi programajánló

December 6-án és 7-én számos helyszínen várják a családokat izgalmas, ünnepi programokkal Békésben. Összegyűjtöttük a legfontosabb eseményeket, ahol a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek, és mellette olyan eseményeket, ahol adventi élményben lehet részük a kicsiknek és a nagyok is.
14:56
FEL