Első támogatási pályázatát hirdette meg a Csabai Közösségi Alapítvány

2024. szeptember 30. 18:17 | Fajó Attila

A Szlovák Kultúra Házában tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a frissen létrejött szervezet olyan aktív civil közösségek támogatását tűzte zászlajára, melyek Békéscsaba fejlődését kívánják szolgálni.

A Csabai Közösségi Alapítvány „Mindenkinek, aki Csabai" jelszóval hirdette meg most induló pályázatát, mellyel Békéscsabán bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális csoportok munkáját kívánják támogatni. A szervezet célja, hogy összekössék a helyi ügyeket a Békéscsabán élő emberek, vállalkozások adományaival, s ezzel támogassák a csabai civil kezdeményezéseket és közösségeket, erősítve a város polgári aktivitást és az adományozói kultúráját, növelve a helyi összefogást és a helyi társadalom erejét.

Garay Éva, az alapítvány elnöke elmondta: hisz a közösségi összefogás erejében, és bár alapítványuk januári indulása óta nem sok idő telt el, a benne dolgozók több éves tapasztalata révén adott az a tudás és ismeret, ami a civil szférában való boldoguláshoz kell.­ 

– A pályázati felhívásunk mondatában is megfogalmazódik, hogy helyiekért és helyiekkel kívánunk dolgozni. A budapesti „Gyökerek és szárnyak" elnevezésű támogató alapítvány segíti törekvéseinket, ők fogják egybe az összes magyarországi közösségi alapítványt, így minket is – emelte ki az alapítvány elnöke. 

Pető Ibolya kuratóriumi tag hozzátette: lakóhelytől függetlenül szükség van a közösségi kezdeményezésekre, de mivel Békéscsaba városában élnek az alapítvány munktársai, így kézenfekvő, hogy a saját városuk fejlődéséért tényekedjenek. 

– A most induló pályázatunkkal olyan szervezeteket, közösségeket kívánunk felkeresni, akik nemcsak a financiális támogatás határidejéig, de azután is, tovább dolgozva tudnak tenni környezetükért. Ehhez természetesen mentori, szakmai segítséget nyújtunk – nyilatkozott Pető Ibolya.

A CSKA pályázati felhívásáról bővebben itt olvashatunk. 

Galéria

 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL