A Covidnak köszönhetik a népszerűségüket – Könyvbörze kilencedjére

17:03 | Such Tamás

A Csabai Könyvbörzék manapság általában már nemcsak a szellemi, hanem testi táplálékról is szólnak. Ugyanis szombaton, a kilencedik börzén a könyvek mellett finom sütiket is lehet vásárolni a Békés Megyei Könyvtár szomszédságában.

A 9. Csabai Könyvbörze portéka árusai a bibliotéka egész Derkovits sori frontját einstandolták. De ez egy jóravaló, csendes foglalás volt. Azonfelül öröm látni, hogy nagyon sok gyerkőc látogat ki a rendezvényre. A Petőfi általános iskolás Gyebnár Fruzsina miután megtanult olvasni, számtalanszor olvasta el a Harry Potter regényeket.

 

Betűfalók utczája– Fotó: Such Tamás / behir.hu

– Tudom magamról, hogy könyvmoly vagyok, mert például mindig lefekvés előtt, ameddig el nem alszok, olvasok – meséli. – És általában könyvvel a kezemmel alszom el, de igazándiból csak akkor tudok olvasni.

A börze visszatérő szereplője a Csabai Közösségi Alapítvány, akik az egyik asztalon süteményt árultak, hiszen kalória nélkül nincs betűfalás. De a könyv- és a süti árusokon kívül más szereplők is erősítik a programot. Molnár-Rúzs Kriszta bevallása szerint először még csak árulni érkezett, majd miután Garay Éva, az esemény megálmodója meghirdette, hogy szervezőt keres, se perc alatt csatlakozott a lapozgatós kompániához.

 

Galéria

 

– Az első alkalom óta népszerű ez a rendezvény – mondja. – Azt hiszem, hogy van egy sajátos hangulata, ami ide vonzza az embereket. Ami nagyon jó, hogy ez nem egy hangos rendezvény, nincs is rá szükség. Úgy látom, egyre több a vásárló és árulni is egyre többen jönnek. Most annyira a maximumon vagyunk, hogy minden helyet elfoglaltunk itt a könyvtár mellett. Szerintem ez így lesz a következő években is.

Garay Éva hozzáfűzi, tulajdonképpen a Covid ideje alatt kezdtek az emberek olvasni, majd miután kitelepült a börze, egyre többen érkeznek. És szemmel láthatóan – még ha némelyik ódon szagú – van kereslet a könyvekre.

 

További programok »

FEL