Előzetesben a hentes, akinél 600 kilogramm bizonytalan eredetű húst találtak

2018. február 1. 11:15 | behir.hu

A Békési Járási Ügyészség három rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűntette, öt rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, valamint két rendbeli üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntette miatt kezdeményezte egy 65 éves mezőberényi férfi előzetes letartóztatását, akinek állattartó telepén lopott szarvasmarhákat és juhokat, hentesüzletében pedig bizonytalan eredetű húsokat találtak - tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Főügyészség.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk a rendőrség a lopásokkal és más bűncselekményekkel gyanúsítható férfit január 29-én vette őrizetbe.

" target="_blank" rel="noopener"> Ide kattintva megnézheti az elfogásról készült rendőrségi videót.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy 2017-ben a gyanúsított – akinek Mezőberényben állattartó telepe és hentesüzlete is van – két társával együtt egy bélmegyeri és egy gyomaendrődi tanyáról két-két darab szarvasmarhát, egy gyulai tanyáról pedig 35 darab juhot tulajdonított el. A gyanúsított telepén ezeken felül négy olyan szarvasmarhát is találtak, amelyeket ismeretlen személyek tulajdonítottak el. Az ellopott szarvasmarhák közül a gyanúsított öt állat fülében lévő krotáliát, fülszámot eltávolította és korábban tulajdonában álló állatok fülszámaival cserélte ki. Az eltulajdonított állatok nagy részét a rendőrség lefoglalta és a tulajdonosok részére visszaadta.

A rendőrséggel együtt a Békés Megyei Kormányhivatal szakemberei is helyszíni szemlét tartottak, amelynek során a gyanúsított hentesüzletében 600 kilogramm olyan sertés-, marha- és birkahúst találtak, amelynek eredetét a gyanúsított nem tudta igazolni.

A kényszerintézkedést azért kezdeményezték, mert alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, illetőleg a még fel nem tárt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítené, valamint a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsított előzetes letartóztatását egy hónapra rendelte el - zárja közleményét a Békés Megyei Főügyészség.

 

 

 

További programok »

Gyula

FEL