Letartóztatta a bíróság a telephelyekre, tanyákra specializálódott betörőt

2019. október 4. 11:18 | behir.hu

A 29 éves, büntetett előéletű mezőberényi férfi előszeretettel tört be külterületi tanyákba, telephelyekre, ahonnan főleg gázolajat és szerszámokat tulajdonított el.

A gyanúsított szeptember 8-tól kezdve, három hét alatt hét különböző tanyába és telephelyre tört be Gyomaendrődön, Békéscsabán, Csabaszabadiban és Körösladányban, emellett egy idén márciusi betörés is a számlájára írható.

Az egyik gyomaendrődi telephelyről egy 600 literes tartályt tulajdonított el, amelyben 200 liter gázolaj volt, de nem vitte el félig üresen a tartályt, hanem a telephelyen parkoló munkagépekből feltöltötte a hiányzó 400 liternyi üzemanyagot is – olvasható a Békés Megyei Főügyészség közleményében. Ezen felül a telephelyen parkoló műhelykocsiból hegesztőt, permetezőt, sarokköszörűt, fúrópisztolyt, olajemelőt és kulcskészleteket vitt el összesen 630 ezer forint kárt okozva a telephely tulajdonosának. Volt olyan tanya, ahol a gyanúsított a beépített főzőlapot és sütőt bontotta ki és vitte el, máshonnan 2 klímát „lovasított meg”. Cselekményeivel összesen több, mint 1,8 millió forint kárt okozott.

A gyanúsított eddig hét alkalommal volt büntetve minden esetben vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt; jelen bűncselekményeket felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el. A Szarvasi Járási Ügyészség 8 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás bűncselekménye miatt kezdeményezte a letartóztatását, melyre egyrészt azért volt szükség, mert a körülmények alapján várható büntetés nagyságára figyelemmel tartani lehet az elkövető szökésétől, elrejtőzésétől. Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy szabadlábra kerülése esetén a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközöket megsemmisítené vagy elrejtené és ezzel a bizonyítási eljárást megnehezítené, illetőleg az előéletére, és arra figyelemmel, hogy megélhetését lopások elkövetéséből fedezte, a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

További programok »

FEL