Elkezdődött a metszés a Csabagyöngye szőlőültetvényen

2019. február 23. 12:51 | Szendi Rita

A Csabagyöngye szőlőültetvény kezelését a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. látja el. A karbantartási feladatok mellett a cég minden évben hangsúlyt fektet arra, hogy valamilyen fejlesztést hajtsanak végre a területen. Ebben az évben a tervek szerint felújítják idén a támrendszereket, valamint egy mosdókonténert is elhelyeznek a területen - hangzott el szombaton, amikor a társaság egy borszaküzlettel szőlőmetszésre hívta az érdeklődőket.

 

 

Vass Csaba, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere elmondta, hogy minden évben igyekeznek valamilyen újdonságot szervezni a szőlőültetvényen. Idén egy országos borkereskedésnek a békéscsabai üzletével kötöttek megállapodást. Ennek köszönhetően az üzlet törzsvásárlói betekintést nyerhetnek a borkészítés rejtelmeibe, a metszéstől egészen a folyamat végéig.

 

 

Szenes János, a Borháló Békéscsaba üzletének a vezetője elmondta, korábban már sok vásárló érdeklődőt a borkészítés folyamatáról, de eddig nem volt lehetőség bepillantást tekinteni abba. Megjegyezte: fontos tudni, hogy a bor hogyan jut el a pohárba.

– Az első lépés a metszés. A Csabagyöngye ültetvényen most ezt próbáljuk bemutatni, és hogy milyen időjárási körülmények között, milyen munkákra van szükség a szőlőben – tette hozzá Szenes János.

A Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. és a borkereskedés további közös programokat szervez, egészen a szüretig.

 

További programok »

FEL