Elkezdődött a Ladics-ház berendezéseinek összecsomagolása

2023. május 16. 17:01 | Vincze Attila

A szakemberek megkezdték a Ladics-ház bútorainak és kiállítási tárgyainak elcsomagolását. A gyulai kiállítóhely egy pályázatnak köszönhetően hamarosan megújul, a tervek szerint a nyár elején kezdődhetnek a munkálatok.

Néhány nappal ezelőtt zárt be a vidéki polgári életet páratlan módon bemutató hagyatéknak helyet adó épület, így megkezdődhetett az a több hetes munka, amely során a szakemberek a kiállítóhely korabeli bútorzatát és műtárgyait szakszerűen összecsomagolják, majd ideiglenes helyükre szállítják őket.

A munkálatok részleteiről tartott keddi tájékoztatón az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője arról számolt be, hogy néhány héten belül elkezdődik a Ladics-ház és vele együtt a szomszédos Százéves Cukrászda épületének turisztikai és állagmegóvást szolgáló rekonstrukciója. Liska András elmondta, hogy a felújítás miatt a teljes kiállítást el kell bontani és az év végéig biztosan nem lesz látogatható az épület. A régész hangsúlyozta, hogy noha a megújulás számos szembetűnő változást hoz majd, a belső terek polgári hangulata megmarad, mindazonáltal három új, eddig a nagyközönség számára csak különleges alkalmakkor látogatható kiállítótérrel is bővül a Ladics-ház. 

 

 

– A Ladics család eredeti tárgyaival, valamint bútoraival fogjuk berendezni a fürdőszobát, a konyhát, illetve az éléskamrát is, amelyek újonnan kerülnek a kiállításba. A kiállítóterekben néhány apróbb változtatást tervezünk csak és azt is igyekszünk az eredeti történeti források, dokumentumok alapján megtenni – emelte ki. 

A gyulai kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a behir.hu-nak arról beszélt, hogy mindenképpen ráfért már a renoválás az épületre, hiszen mintegy negyven éve nem történt komolyabb volumenű felújítás a házban. Fekete-Dombi Ildikó megjegyezte, hogy a rekonstrukció jól illik abba a sorba, amely alapján az elmúlt években az Almásy-kastélyt követve a gyulai kiállítóhelyek egyre inkább interaktívak lettek, példaként említve a vár vagy az Erkel Ferenc Emlékház egyes tárlatait. Az ügyvezető elárulta, hogy az új helyiségek mellett az attrakciók között megtalálható lesz egy múzeumpedagógiai terem, valamint a látogatók virtuális valóság szemüvegen keresztül a korabeli gyulai utcákat is "bejárhatják" majd.

 

 

– Már a bejáratnál a Ladics család egyik tagja virtuálisan fogadja a vendégeket és segíti a kalauzolást, de a pást, amint végigsétálhatnak a látogatók is tartalmaz majd némi interaktivitást, ami a tárgyak bemutatását szolgálja, azonban igazán azokban a helyiségekben teljesedik ki a kiállítás újszerűsége, amiket eddig nem használtunk – fogalmazott.

A Ladics-ház felújítási munkálatai várhatóan az év végéig tartanak majd, a tervek szerint leghamarabb az adventi időszakban nyithat ki újra a kiállítóhely.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL