Elkezdődött a 23. ÁGOTA-tábor

2019. július 23. 10:56 | Horváth Szabolcs

Tíz napos mennyország – a jelmondat szerint ebben lehet része azoknak az állami gondoskodásban élő gyermekeknek, akik részt vesznek a hétfőn megkezdődött ÁGOTA Táborban. A huszonharmadik alkalommal megrendezett programnak idén még a Békés megyei, Doboz-Szanazugi Ifjúsági Üdülőközpont ad otthont. 

Négyszáz gyermek, fesztivál hangulat, sport, jókedv és szórakozás – így kezdődött a 2019-es ÁGOTA. Az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalok az ország több pontjáról érkeztek Dobozra. Évente mintegy 150 önkéntes segíti a programok lebonyolítását, sokan korábban maguk is részt vettek a táborban. 

Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy nem hétköznapi táborról van szó, hiszen olyan fesztivál típusú, élményprogramba ágyazzák a terápiás elemeket, amelyek elgondolkodtatják a gyerekeket az őket érintő problémákról: ilyen a bizalom, a kiszolgáltatottság és a jövőkép kérdésköre is. Ezekben igyekeznek őket segíteni, támogatni, hogy kevésbé érezzék kiszolgáltatottnak magukat, több önbizalommal nézzenek a jövőbe – fogalmazott Kothencz János.  

 

Az ÁGOTA tábor megnyitója 2019.07.22.-én. Fotó: 7.TV/Kovács Dénes

Az ÁGOTA tábor megnyitója 2019.07.22.-én. Fotó: 7.TV/Kovács Dénes

 

Azok, akik részt vesznek a táborban, a gyermekvédelem jó arcát láthatják – fogalmazott Fülöp Attila, aki kiemelte, hogy az ide látogató gyerekek komoly stresszen, megpróbáltatásokon estek már át. A szociális ügyekért felelős államtitkár rámutatott: az államilag gondozott gyermekek életében a legfontosabb, hogy kötelékeket, bizalmi kapcsolatokat alakítsanak ki. Hozzátette: egy ilyen táborban, melyen több százan vesznek részt, sok olyan közös programlehetőség van, mely segíti ezeknek a kötelékeknek a kialakulását.

Az Állami Gondoskodásban Élők Országos Találkozóján áldozat- és gyermekvédelmi dokumentumot is aláírtak a gyermekvédelem Csongrád megyei szereplői. A 25 egyesületet és 150 intézményt képviselő szakemberek szerint így hatékonyabban működik majd a jelzőrendszer.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL