Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt

2020. június 26. 07:41 | behir.hu

Elkészült az első hazai fejlesztésű Covid-teszt prototípusa, amely lényegesen pontosabb az eddig ismert gyorsteszteknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós Budapesten.

Többirányú kutatás kezdődött a kormány támogatásával, amelynek célja, hogy Magyarország minél előbb önellátó legyen az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina gyártásában. Ennek első lépéseként kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Debreceni Egyetem egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozására – emlékeztetett.

Ez a fejlesztési eredmény azt is jelenti, hogy olyan módszer áll rendelkezésre, amely alapja lehet a szintén hazai oltóanyag kifejlesztésének – mondta Kásler Miklós.

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésben, így a hatásos oltóanyag-fejlesztésben, valamint a betegség eredményes kezelésében alapvető fontosságú, hogy megismerhető legyen a vírusfertőzésen átesett magyar betegek immunológiai válasza, mérni lehessen a szervezetében a fertőzésre adott ellenanyag mennyiségét és dinamikáját – emelte ki.

Kásler Miklós jelezte, a teszt kifejlesztésében résztvevők a kutatásaikat saját költségvetésből fedezték, azonban a magyar államnak a kötelezettsége, hogy ezeket a kutatásokat a továbbiakban felkarolja és messzemenően támogassa.

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, a koronavírus sikeres izolálása és szaporítása után elkezdődött annak genetikai vizsgálata, beazonosítva azokat a vírustörzseket, amelyek a hazai megbetegedéseket okozták.

Jelentős lépésnek nevezte a teszt kifejlesztését, és azt mondta, a teszt által mutatott pontos ellenanyagszint meghatározása fontos, mert ez lényeges vizsgálati anyag lesz a vakcinára adott immunválasznál is. A teszt kifejlesztésében az NNK, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a CMC Déli Klinika szakemberei vettek részt.

Bogos Krisztina, a Korányi intézet orvosigazgatója elmondta, az intézet jelentős szerepet játszott a koronavírus-fertőzöttek ellátásban, és szívesen vettek részt egy, a magyar betegekre validált teszt kifejlesztésében.

Mint mondta, a vírus kettős klinikai természetű, hiszen egyes betegeknél nem jelentkeztek a tünetek, vagy azok enyhék voltak, míg mások súlyos állapotba kerültek, és így az immunválasz is különböző – magyarázta. Az oltóanyag-fejlesztésben alapvető igény, hogy megismerjék a súlyos esetek immunológiai státuszát.

Balázs Anna, a CMC Déli Klinika vezérigazgatója elmondta, a teszt alapanyagai a magyar piacról beszerezhetők és a tervezett gyártókapacitás is hazai körülmények között elérhető.  A teszthez vénás vérvétel szükséges, az eredmény néhány órán belül megvan, a gyorsteszt gyártása heteken belül elkezdődhet – tette hozzá.

Forrás: MTI

További programok »

FEL