Elkészült a gyulai Almásy-kastély felújított Stefánia-szárnya

2021. január 23. 16:38 | Hidvégi Dávid

A mintegy egymilliárd forintos beruházás részeként a patinás épületrész rekonstrukciója elérte a 99 százalékos készültséget. Abban az Alföld egyik legszebb báltermét, illetve gasztrotörténeti bemutató- és látványkonyháját alakították ki.

A felújított Stefánia-szárnyban elkészült egy igazi, 19. századi konyha, ahol egykoron nemesek, főurak és dámák lakomái készültek, továbbá a finom eleganciával megmunkált, letisztult bálterem, ami igazán barokkos hangulatú. A változtatható fényjátékkal, erősséggel, színekkel különféle hangulatok elevenedhetnek meg itt. Eddig exkluzív rendezvénytér nem volt az Almásy-kastélyban.

– Nem voltak erre megfelelő tereink, de most már a bálterem ezt a hiányt is pótolja. Itt százötven fő részére tudunk konferenciát, különleges kulturális eseményt, bálakat, esküvőket szervezni. Ez a terem oly gyönyörű és oly különleges, hogy egyedi Kelet-Magyarországon – mondta az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója. Fekete-Dombi Ildikó hozzátette: Wenckheim Stefánia sokat jótékonykodott az életében, így az is céljuk lesz, hogy karitatív eseményeket is tartsanak a teremben.

 

 

Az Alföld legszebb bálterme és a főúri konyha mellett még egy gasztrotörténeti kiállítást is elkészítenek majd a kurátorok, történészek.

– Egy gasztronómiai látványkonyhát is kialakítottunk, 19. századi és modern konyhatechnológiával egyaránt. Csikótűzhely és kemence is szerepel a lehetőségek között, ahol majd szakavatott szakács vezetésével, főzőtanfolyamok során sajátíthatják el az érdeklődők az ételek elkészítésének titkait. Például a kastély szakácskönyvéből is. Mindehhez csemegetár is tartozik helyi élelmiszeripari termékekkel – fogalmazott Gyula polgármestere. Görgényi Ernő kiemelte, hogy a felújításnak kettős gazdasági hatása van. Egyrészt azért, mert helyi vállalkozók végezték a munkát, másrészt pedig azért, mert turisztikailag segíti a város gazdaságát.

A bálterem akkor nyitja majd meg a kapuit, ha feloldják a pandémia miatti korlátozásokat. A mellékszárnyat 954 millió forintból újították fel, amelyből 704 millió forint a pályázati forrás, 250 millió forintot pedig az önkormányzat biztosított.

További programok »

Gyula

Jubileumi kutyaparádé Gyulán: A legügyesebb kutyák versenyeztek a Medivid Kupán

Több mint százhúsz gazda és közel százhetven kutya gyűlt össze a hétvégén Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, hogy számot adjanak tudásukról és tanúbizonyságot tegyenek az ember-állat közötti mély bizalomról. A jubileumi, 30. Medivid Agility Megmérettetés idén is nemzetközi mezőnyt és látványos futamokat hozott a fürdővárosba, ahol a profik mellett a para-agility versenyzők is bizonyíthattak.
2026. április 26. 15:21
FEL