Megújult az Almásy-kastély Stefánia szárnya

2021. január 18. 09:43 | behir.hu

Elkészült az Almásy-kastély mellékszárnyának felújítása, megtörtént a műszaki átadás-átvétel. A Wenckheim Stefánia után Stefánia-szárnynak elnevezett épületrész felújítása a Gasztro élmények fejlesztése Gyulán című pályázat keretében valósult meg.

Görgényi Ernő elmondta, a pályázat része volt a Szent Miklós park rehabilitációja is, amely már 2019-ben elkészült, a nagyobb volumenű rész pedig az Almásy-kastély mellékszárnyának felújítása volt – számolt be a Gyulai Hírlap.

A gyulai polgármester kiemelte: a felújítás tavaly decemberben elkészült, megtörtént a műszaki átadás-átvétel, jelenleg a használatbavételi eljárás zajlik. Elmondta, hogy az épület rekonstrukciójának kivitelezési munkálatait gyulai vállalkozás, a Futizo Kft. végezte, amely nyílt közbeszerzési eljáráson nyerte el a beruházást, rajtuk kívül pedig számos gyulai alvállalkozás vett részt a felújítási munkálatokban.

– Gyulaiként nagyon büszke vagyok rá, hogy itt, helyben vannak olyan vállalkozók, akik egy műemlékvédelmi jellegű beruházásnál ilyen magas színvonalú munkára képesek – fejtette ki. 

A polgármester példaként említette a Balogh Faipar Kft.-t, amely a magas minőségű nyílászárókat készítette, valamint a Milek Vasipari Bt.-t. Hozzátette, hogy az épületrészben – a gazdaságosság miatt – nem gázzal fűtenek, hanem geotermikus fűtési rendszert építettek ki, ezt szintén egy helyi vállalkozás készítette el.

– A gyulai gazdaság szereplői képesek arra, hogy versenyképesen, nagyon magas színvonalon elvégezzenek egy ilyen komoly munkát – mondta.

Görgényi Ernőtől kiemelte azt is, hogy a feladatok közül még hátravan az ingóságok – a székek, asztalok, evőeszközök, drapériák, függönyök – beszerzése, amelyre a képviselő-testület biztosított forrást az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. számára, hiszen ezt a pályázat nem finanszírozta.

– A látvány önmagáért beszél, az Alföld legszebb bálterme készült el – hangsúlyozta a városvezető. – Páratlan, hogy egy történelmi épületben ilyen gyönyörűen rekonstruált bálterem legyen, modern technológiákkal felszerelve.

Hangsúlyozta: a mellékszárny rekonstrukciója a kastély működtetésének gazdaságosságát fogja növelni. Hozzátette: az Almásy-kastély 2016-os megnyitása óta rengetegen keresték meg őket azzal, hogy rendezvényt szeretnének tartani az épületben, de a kastély térsora erre nem alkalmas.

– A gasztronómiai látványkonyha szintén különleges attrakció – tette hozzá a polgármester. Itt korabeli ételeket készíthetnek majd a vendégek egy szakács útmutatásával.

Elmondta azt is, hogy a Stefánia-szárnyban alakították ki a látogatóközpont fogadóterét és a ruhatárat, ugyanis az eddigi meglehetősen szűkös volt.

Görgényi Ernő hozzátette: amíg érvényben vannak a pandémia miatti korlátozások, addig értelmetlen lenne kinyitni, az csak a költségeket növelné, bevételt nem termelne.

A mellékszárnyat 954 millió forintból újították fel, amelyből 704 millió forint a pályázati forrás, 250 millió forintot pedig az önkormányzat biztosított.

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

FEL