Elkészült a Békéscsabai KK menetrendje

16:24 | Kovács Dávid

Gura Norbert együttese szeptember végén a BUDAFOK otthonában nyitja a férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoportjának idei küzdelmeit.

A csabai klub július végén erősítette meg, hogy a szövetség elfogadta a nevezést, így a csapat továbbra is a Zöld csoportban szerepel. A csapat ennek megfelelően kezdte a felkészülést, megfiatalított kerettel, a rutinos magra támaszkodva szeretne helytállni a mezőnyben.

Ebben a csoportban idén tizenhárom együttes küzd meg egymással. Az előző bajnokság győztese, a Kozármisleny végül nem vállalta a feljutást, így maradt a harmadik vonalnak számító Zöld csoportban. A 7. helyen záró Pénzügyőr nem maradt ezen a szinten, így az utolsó pozícióban záró GYKC UNI Győr továbbra is a mezőny tagja, az NB II-ből pedig feljutóként a bajnok TFSE mellett a 4. helyen záró Budapest Bikák együttese vállalta a magasabb szintű megmérettetést.

A bajnokság alapszakaszában oda-visszavágós rendszerben mindenki játszik mindenkivel, az első hat helyezett automatikusan bejut a felsőházi rájátszásba, a 7-10. helyezettek egy úgynevezett Play-in párharcban harcolhatnak a legjobb nyolc közé jutásért. A csaták vesztesei a 9. helyért csatáznak majd. A 11-13. helyen végző gárdák pedig az alsóházban körmérkőzéses formában döntik el egymás között a helyezéseket.

Az alapszakasz szeptember végén indul, az őszi idény december harmadik hétvégéjén zárul. A visszavágók sora egy rövid szünet után január elején kezdődik, majd április elején ér véget a bajnokság első szakasza, ezt követően jön majd a rájátszás. A csabai együttes ebben a szezonban szombaton 16 órától játssza majd a hazai mérkőzéseit, a helyszín változatlanul az evangélikus sportcsarnok lesz.

 

A BÉKÉSCSABAI KK ŐSZI SORSOLÁSA:

2026. szeptember 25. (péntek) 19.30 BUDAFOK–Békéscsabai KK
2026. október 3. (szombat) 16.00 Békéscsabai KK–GYKC UNI Győr
2026. október 10. (szombat) 16.00 Békéscsabai KK–Budapesti Bikák
2026. október 18. (vasárnap) 17.00 SMTPlus-Nagykőrösi Sólymok KE–Békéscsabai KK
2026. október 24. (szombat) 16.00 Békéscsabai KK–TFSE
2026. október 30. (péntek) 19.30 PTE-PEAC–Békéscsabai KK
2026. november 14. (szombat) 17.00 Foody-BasketBaja–Békéscsabai KK
2026. november 22. (vasárnap) 15.00 DH BASKET–Békéscsabai KK
2026. november 28. (szombat) 16.00 Békéscsabai KK–Eszterházy SC
2026. december 5. (szombat) 16.00 Békéscsabai KK–Százhalombattai KSE
2026. december 12. (szombat) 16.00 Békéscsabai KK–NEOsport Kozármisleny SE
2026. december 18. (péntek) 18.30 Vásárhelyi Kosársuli–Békéscsabai KK

További programok »

Friss hírek

Már nem kocsmasport: az ország legjobb csocsósai csapnak össze a Csabagyöngyében

A hétvégén a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ Agóra terme ad otthont az Országos Csocsóbajnokság II. fordulójának. A háromnapos, ingyenesen látogatható sporteseményen a hazai elit mellett külföldi versenyzők is asztalhoz állnak. Mindeközben a viharsarki fiatalok ismét bizonyíthatják, hogy Békéscsaba a hazai utánpótlás egyik legfontosabb fellegvára.
16:04
FEL