Bár a csabai alakulat a bajnokságban és a Hepp Kupában is győzelmet aratott, ezt a lendületet nem sikerült tovább vinni: a Budapesti Bikák ellen gyenge támadójátékkal, mindössze 55 dobott ponttal vereséget szenvedett. Vágvölgyi Ákosék ezzel hátrébb csúsztak a táblázaton, mindössze a nyeretlen Eszterházyt előzik meg, de azt is érdemes megjegyezni, hogy az alapszakasz elején járunk, még nem teljesen rajzolódtak ki az erőviszonyok. Gura Norbert annak viszont már örülhet, hogy Balog Gábor visszatért sérülése után, egy héttel ezelőtt már ott volt a meccskeretben, remélhetőleg fokozatosan megkaphatja azokat a játékperceket is, amelyekkel segíthet a csapatnak.
A vasárnapi ellenfél az előző szezonban a 6. helyen zárt, nyáron pedig amellett, hogy a keret egyben maradt, sikerült erősíteni is. Kovács Márk vezetőedző abban bízik, hogy a sérülések idén elkerülik a játékosait és akkor a legjobb négy közé is bejuthatnak. A gárda nem is kezdte rosszul a szezont, hiszen idegenben győzte le a bajnok Kozármislenyt, majd a Vásárhely ellen hozta a kötelezőt is, a 100 százalékos csapatok csatájában viszont hiába kezdett kiválóan és vezetett szinte végig, az utolsó pillanatokban a Budafok kerekedett felül.
Az együttesek az előző szezonban az alapszakaszban is találkoztak egymással: 2026 októberében Békéscsabán simán nyertek a Pest megyeiek, februárban Nagykörösön azonban a szezon egyik legjobb teljesítményével Hajdu Mártonék bravúros sikert arattak. Az idei első összecsapásuk vasárnap 17 órakor kezdődik a Kossuth Lajos Általános Iskola tornatermében.
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I/B ZÖLD CSOPORT
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Október 16. (péntek)
18.30 Vásárhelyi Kosársuli–PTE-PEAC
19.30 Budafok–TFSE
Október 17. (szombat)
16.00 Budapesti Bikák–GYKC UNI Győr, Eszterházy SC–DH Basket
Október 18. (vasárnap)
17.00 SMTPlus-Nagykőrösi Sólymok KE–Békéscsabai KK, Százhalombattai KSE–Foody-BasketBaja
Szabadnapos: NEOsport-Kozármisleny SE
A TABELLA ÁLLÁSA:
1. Budafok 6 pont (3 győzelem/0 vereség) 2. Nagykőrös 5 (2/1) 3. Győr 5 (2/1) 4. Vásárhely 5 (2/1) 5. Kozármisleny 5 (2/1) 6. Százhalombatta 3 (1/1) 7. DH BASKET 3 (1/1) 8. Budapesti Bikák 4 (1/2) 9. Baja 4 (1/2) 10. TFSE 4 (1/2) 11. PTE-PEAC 4 (1/2) 12. Békéscsaba 4 (1/2) 13. Eszterházy 2 (0/2)