Gura Norbert: „A fő koncepciónk, hogy a saját utánpótlásunk fiataljai élesben bizonyíthassanak”
A Békéscsabai KK vezetőedzője összességében pozitívan értékelte a mögöttük hagyott szezont. Mint elmondta, a szakmai stáb elsődleges célkitűzése az volt, hogy az alapszakasz végén bekerüljenek a legjobb nyolc közé, amit sikeresen teljesítettek is.
– Relatíve nyugodt rájátszás várt ránk, sikerült győzelmet is összehoznunk, a Pénzügyőr ellen kifejezetten éles, ki-ki meccseket játszottunk. Végül a 8. helyen zártunk, de hiányérzetünk nem lehet, hiszen teljesítettük azt, amit ez a keret magában rejtett – nyilatkozta Gura Norbert.

A szakember részletesen beszélt az elmúlt nyár kihívásairól is, amelyet klubszinten az egyik legkomplikáltabb „off-season”-ként írt le. Bár tudták, hogy lesznek távozók – köztük előre kalkulálható és az utolsó pillanatban érkező váratlan döntések is –, a változások alapjaiban alakították át a számításaikat. Összesen öt távozó mellett jelenleg hat új arc található a keretben, köztük egyelőre két próbajátékos.
Gura Norbert hangsúlyozta, hogy a klub fő szakmai koncepciója a saját utánpótlás integrálása: az U19-es csapatból fizikai paraméterek és játéktudás alapján felkészült, 17–18 éves fiatalok kerültek fel a felnőtt keretbe, akik idén már élesben, a „mélyvízben” kapnak komoly perceket.
A felkészülés harmadik hetétől hat edzőmeccset terveznek: pályára lépnek a hagyományos Nagykőrősi Kupán, összecsapnak az alföldi rivális Hódmezővásárhellyel, valamint a tavalyi nemzetközi vonalat folytatva a Nagyvárad U20-as együttesével is megmérkőznek.

Botta-Dukát Károly: „Rendkívül családias a hangulat, igazi barátságokra épül a csapat”
A békéscsabai fiatalok generációját képviselő Botta-Dukát Károly elmondta, hogy a felkészülés kíméletlen tempóban indult el: minden nap kora reggeli futásokkal kezdődik a CsabaParkban, míg az esték a labdás és erőnléti munkáról szólnak. A játékos nosztalgiával és büszkeséggel tekintett vissza az előző idényre.
– A tavalyi nagyon emlékezetes év volt számomra, nagyszerű eredményt értünk el, igazán történelmi szezon volt. A hangulat rendkívül családias, a legtöbb játékos békéscsabai, jól ismerjük egymást, igazi jó barátságok alakultak ki – fogalmazott a fiatal kosaras.
Botta-Dukát bizakodó a jövőt illetően, bár elismeri, hogy egy rendkívül fiatal csapattal vágnak neki a küzdelmeknek és küzdős, nehéz év vár rájuk, meggyőződése, hogy ha mindenki beleteszi a maximális munkát, ismét egy nagyon erős és sikeres szezont tudnak majd zárni.

Vágvölgyi Ákos: „A szurkolók visszajelzése és a közösség ereje adja a legnagyobb motivációt”
A csapat 30 éves, rutinos játékosa, Vágvölgyi Ákos őszintén beszélt nyári dilemmáiról. Bár a szezon végén felmerült benne a visszavonulás gondolata, a nyár folyamán rájött, mennyire hiányozna neki a játék és a közösség, így a vezetőséggel és a szakmai stábbal egyeztetve elvállalta az újabb idényt.
– Harminc évesen már veteránként próbálok segíteni a fiataloknak. Hajdu Marcival és Balog Gabival hárman próbáljuk majd összefogni a társaságot. A csoport ellenfelei jelentősen megerősödtek, így kifejezetten nehéz szezon előtt állunk, de a legfontosabb célunk a play-out elkerülése és a rájátszás kivívása – emelte ki.
A tapasztalt játékos kiemelte, hogy a fizikai felkészültség kulcsfontosságú lesz, hiszen idén plusz edzésekkel készülnek, a bajnoki mérkőzések pedig a megszokott péntekek helyett szombatonként zajlanak majd.
Számára a legfőbb motivációt a csabai szurkolók és a csarnok egyedülálló közösségi ereje adja: elmondása szerint a szülők, az utánpótláskorú gyerekek és a helyi rajongók biztatása mérkőzésről mérkőzésre a „hatodik emberként” segítette a csapatot. Céljuk, hogy a hazai meccseken elérjék a 300 fős átlagnézőszámot, személyes motivációját pedig tovább növeli, hogy idén már márciusban született kislánya is ott lehet majd a lelátón.