Elindult a Mezőberény-Bélmegyer közötti útszakasz kritikus részeinek felújítása

2021. március 28. 12:39 | Hidvégi Dávid

Több évtizedes problémát igyekeznek megoldani a szakemberek, miután teljes útzár mellett elindulhatott a Magyar Falu Programban a 4237-es számú mellékút átfogó felújítása Mezőberény és Bélmegyer között.

A 4237-es számú mellékút egy bő 18 kilométer hosszú országos közút Békés megye területén, állapota az elmúlt években jelentősen megromlott, helyenként szinte járhatatlanná vált. Pedig fontos szerepet tölt be, hiszen tulajdonképpen Mezőberényt köti össze Vésztővel, valamint Bélmegyer községnek ez az egyetlen megközelítési útvonala mindkét település irányából. A környékben lakók, illetve a környező földek gazdái már évek óta vártak egy teljes körű felújításra.

Mezőberény polgármestere a behir.hu megkeresésére elmondta, hogy legalább százéves álom a város és a környező település lakóinak az, hogy ez az út elkészüljön. Siklósi István elmondta: valamikor hadi út volt a területen, régóta tervezik, hogy az észak-békési régió megközelítése jobb legyen. Hozzátette: ennek fontos eleme a bélmegyeri út felújítása, mint ahogyan az is az lenne, ha egyszer elkészülne a Szarvas felé vezető 4661-es számú mellékút, ami szintén rossz állapotban van. Kiemelte: a berényiek jó kapcsolatot ápolnak a megyeriekkel és vésztőiekkel is, rokoni szálak kötik össze a települések lakóit.

 

 

– Valamikor húsz évvel ezelőtt készült el itt az első aszfaltos út, sajnos gyenge minőségben, illetve lényegesen kisebb terhelésre számítottak az akkori tervezők. Ennek tudatában az út tönkremenetele borítékolható volt. 2010 októbere óta polgármester vagyok, azóta folyamatosan egyeztettünk, lobbiztunk a felújításért. A Magyar Falu Programban csak ötezer fő alatti települések pályázhatnak, amit így a bélmegyeriek tehettek meg. Nagy előrelépés, hogy 3,4 kilométert megcsinálnak – fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy Mezőberény a 46-os, 47-es számú út kereszteződésében található, amelyek belterületi szakaszai borzasztó állapotban vannak. Nem látják még, hogy ezeket mikor újíthatják fel. Hangsúlyozta: bíznak abban, hogy az M47-es Mezőberény nyugati szakaszában húzódik majd, mivel a beruházás részeként javítanák a belterületi utak állapotát is. Utolsó gondolatként megemlítette, hogy fontos lenne a jelenlegi 47-es főút Mezőberény-Körösladány közötti, illetve a 46-os főút Mezőberény-Gyomaendrőd közötti egyes szakaszok megújítása.

 

A napokban elindultak a munkálatok

 

A 4237-es számú mellékút felújítása március 24-én kezdődött a mezőberényi Kettős-Körös híd és a békési elágazás között. A Magyar Közút Békés megyei igazgatója elmondta: 3,4 kilométer újul meg a Magyar Falu Programban, bruttó 941 millió forintból. Hozzátette: a munkálatokat a Duna Aszfalt Kft és a Hódút Útépítő Kft. szakemberei végzik.

 

 

– Teljes pályacsere történik a korábban felújított szakaszok kivételével. Kétrétegű aszfaltot építenek be, valamint cserélik az úttartozékokat, jelzőtáblákat, szalagkorlátokat, az útmenti jelzőoszlopokat és a kilométert jelző táblákat. A kivitelezés végén tartós burkolatijeleket festünk fel. Az út 6 méter széles lesz, míg a padka kétszer másfélméter – ismertette a felújítás műszaki tartalmát Cserkúti András.

A felújítás teljes útzár mellett történik, így csak kerülővel lehet Mezőberényből eljutni Bélmegyerbe. A kivitelezés 120 napig tart, így várhatóan július végén végeznek a munkálatokkal.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL