Gyuri alig egy hónapja még a covid miatti traumákat segítette feldolgozni egy playback-színházi előadáson a kórházban, egészségügyben dolgozóknak, most pedig tudomásul kell(ene) vennünk a megváltoztathatatlant: ő a koronavírus-járvány 30 805. magyarországi áldozata…
Nehéz megszólalni, nehéz bármit is mondani, írni egy olyan emberről, aki maga volt az ÉLET.
Gyurit a kétezres évek elején, egy környezetvédelmi fórumon láttam először, ahol a lényéből fakadó természetességgel és szeretettel beszélt arról, hogy miért fontos jobban óvnunk, védenünk a bennünket körülvevő csodákat, a fákat, virágokat, növényeket – és ő nemcsak beszélt erről, hanem tett is érte a mindennapokban.
Néhány évvel ezelőtt aztán a békéscsabai Sorsfonó Társulatban találkoztunk újra. Mestere volt annak, hogyan hangolódjon rá másokra, hogyan tükrözze vissza a lehető legegyszerűbben és legtermészetesebben azokat az érzéseket, amelyeket a rögtönző színházban megosztottak vele…
Össze-összefutottunk az utcán is, amint éppen a kertekbe ment vagy a kertekből jött, mentette, gondozta, ápolta azt, amit annyira szeretett, aztán sietett haza ahhoz, akit annyira szeretett.
Sokszor gondoltam arra, hogy jó lenne többet beszélgetni vele, írni róla, hiszen annyi mindent tanított a lényével, jelenlétével. Azt hittem, erre még bőven lesz időnk…
Olyan felfoghatatlan és olyan igazságtalan, hogy már búcsúzni kell! Drága Gyuri! A Sorsfonó Társulat vezetőjének, Galambosné Varjú Blankának a gondolataival köszönök el Tőled én is:
Búcsú Hocz György Lélekkertésztől
A természet és a lélek kertésze volt. Szerette a csendet, a természetet. Érzékeny volt a növények bajára, bánatára, szívből gyógyította őket. Béke és nyugalom volt benne, amikor a természet közelében lehetett.
Mélyen érezte és érzékelte az emberi lélek finom rezdüléseit, őszintén tudott a lelki problémával küzdő embertársai felé fordulni. Játszott és játszottunk vele a playback színpadán, ahol a lényeget mondva, alázattal, a másikra figyelve, eredetien adta vissza mások legbelső mély érzéseit.
Ő volt a lélekkertész, aki mindig tiszta szívvel, érdek nélkül szeretett, nyitottan és segítőkészen. Kérés esetén soha nemet mondani nem tudó.
Érzelmileg sokat töltődött a művészet világából, különösen a színház és a film állt hozzá közel. Szenvedélyessége, érzékenysége, lelki finomsága tette alkalmassá arra, hogy nagyszerű társ, igaz barát, jó kolléga legyen. JÓ EMBER volt, így, csupa nagybetűvel. Értéket teremtett és közvetített egyfolytában.
Mindenszentek hajnala óta a Lélekkertész hite szerint mostmár az égiek kertjében folytatja, hatalmas űrt hagyva maga után földi szeretteiben.
"Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál."
(Mary Elizabeth Frye)
