Tanítványai, a békéscsabai klub versenyzői csak Mesternek szólították, hiszen mestere volt szakmájának, köztiszteletnek, megbecsülésnek örvendett a hazai és nemzetközi pástokon. Nála nem közhely, hogy élete volt a vívás. Kiváló vívó volt, hívta a Budapesti Honvéd, de ő ragaszkodott klubjához, ragaszkodott városához. Fiatalon lett vezetőedző, s kitartó, áldozatos munkájának hála a „Gödörben” otthonra leltek a vívók. Tanítványai hazai és nemzetközi szinten is megállták helyüket. Tőrben és párbajtőrben is nevelt válogatottakat. Márton Péter, Fekete Gábor, Horváth Tamás, Hajtman Zoltán, Pusztai Péter is az ő tanítványaként vett részt világversenyeken. Itthon magyar bajnoki címek, érmek dicsérték munkásságát. Hosszú évekig volt tagja a Magyar Vívó Szövetség legmagasabb szakmai szervezetének, az edzőbizottságnak. Néhány évig az utánpótlás férfi tőr válogatott vezetőedzője volt. A rendszerváltozás után vállalkozásba kezdett, céget alapított. Ekkor sem szakadt el a vívástól, bár edzői tevékenységét szüneteltette, de cége vívófelszereléseket gyártott. A klub életében elnökként, támogatóként vett részt. Veterán vívóként tért vissza a pástra, s itt is maradandót alkotott, világbajnoki döntő mutatta tehetségét.
Amint tehette, visszatért a gyerekekhez, az edzői munkához. Társadalmi munkában nevelt új csoportot, fedezett fel újabb tehetségeket.
Tanítványaival annyira megszerettette a sportágat, hogy többen is követték a pályán. Fekete Gábor Amerikában vezet klubot, Ábelovszki Róbert a Testnevelési Egyetem klubjában edzősködik. Békéscsabán a fiatalon elhunyt Csetneki István és a klub jelenlegi edzői gárdája (Runa Andrea, Medgyesi István és Galli Zsolt) is az ő tanítványa volt.
Munkája most az egyszer félbemaradt. Pótolhatatlan veszteség érte a csabai klubot, Békéscsaba sportéletét.
-400x225.jpg)
