A Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai ezekkel a sorokkal köszönnek el egykori igazgatójuktól, kollégájuktól:
70. születésnapján úgy köszöntöttük dr. Grin Igort, hogy kiemeltük fiatalos lendületét, pozitív gondolkodásmódját, nyitottságát, szakma- és emberszeretetét. Ezek a tulajdonságok jellemezték leginkább, s talán ezek miatt is fog hiányozni szakmai és emberi értelemben egyaránt.
Igor szeretett beszélgetni, vágyta megismerni az embereket, ami szinte törvényszerűen vezette el őt a néprajz, a népi kultúra irányába. Bár Mosonmagyaróváron töltötte gyermek- és fiatal éveit, mindig fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Zágrábban született. A szegedi egyetemi évek meghatározóak voltak az életében, hiszen a magyar – orosz szakos egyetemista itt ismerkedett meg Ferenczi Imre néprajzkutatóval, s az ő ösztönzésére kezdte el gyűjteni a gazdag délszláv folklórkincs emlékeit, elsősorban az archaikus, élő epikus költészet alkotásait.
A délszláv hagyományok gyűjtése, a főként helyi és deszki szerbek énekhagyományainak feldolgozása folytatódott az alatt a rövid időszak alatt is, amit tanárként töltött Battonyán. Az 1971-es év jelentős fordulópont volt az életében, hiszen ekkor került Békéscsabára, ahol előbb a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos muzeológusa, később néprajzi osztályvezetője, igazgatóhelyettese és igazgatója lett. Itt dolgozott 30 éven át.
Nehéz felsorolni mindazt a tevékenységet, szakmai munkát, amit néprajzosként és intézményvezetőként végzett. Nevéhez számos tárgyi és szellemi néprajzi gyűjtés, kutatás, kiállítás, szakmai rendezvény és kiadvány kötődik. Nagymértékben gyarapította a múzeum néprajzi gyűjteményét a Békés megyei magyarság és az itt élő nemzetiségek tárgyi kultúrájának emlékeivel. Kurátora és koordinátora volt az Etnikai csoportok Békés megyében a XVIII–XIX. században és a saját gyűjtésű anyagból rendezett Békés megyei románok című nagyszabású kiállításoknak. 1984-ben, az akkori múzeumi munkatársakkal együttműködve, berendezte a magyarországi románok mindeddig egyetlen tájházát Kétegyházán, de felügyelte a békéscsabai szlovák tájház szintén ebben az időszakban zajló felújítását is. Megyei múzeumigazgatóként érdemei voltak a gyulai Erkel Ferenc Emlékház helyreállításában és a békéscsabai Omaszta-kúria Munkácsy Emlékházzá alakításában. Nemzetiségi néprajzi táborokat szervezett, melyek által egyrészt gyarapodott a megyei hálózathoz tartozó néprajzi gyűjtemények és fotótárak anyaga, másrészt pedig sok fiatal gimnazista és egyetemi hallgató ismerkedhetett meg a néprajzi gyűjtőmunka szépségeivel, a néprajzi kutatás módszereivel.
Krupa Andrással és Eperjessy Ernővel évtizedekig szervezték a Békéscsabai Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia sorozatot, amelyre Európa számos országából érkeztek jeles néprajzos szakemberek. A szervezők által szerkesztett kötetekben megjelent konferencia előadások a mai napig fontos forrásai a nemzetiségi néprajzkutatásnak. Grin Igor több kötetet szerkesztett és számos néprajzi tanulmányt publikált. Szerkesztett munkái közül kiemelésre érdemes a Békéscsaba néprajza című hiánypótló tanulmánykötet, önálló kötetei közül pedig a Battonyai Füzetek sorozatban megjelent Délszláv epikus hagyományok Battonyán című írása, a Szerb népi énekek címmel megjelent kötete és a Jafi meseországban című mesegyűjteménye.
A kutatómunkának a publikációkon kívül más eredménye is volt. 1977-ben lett bölcsészdoktor a magyarországi horvátok és szerbek népköltészetét elemző disszertációjával, majd 2000-ben PhD tudományos fokozatot is szerzett a Debreceni Egyetem Néprajzi Intézetében.
A tudományos munka mellett a fotografálás volt az a tevékenységi forma, amelyben – főként nyugdíjba vonulása után – örömét lelte, és amelyben kibontatkoztathatta alkotói tehetségét. Ez valahogy kicsit más volt, de a kiállítások révén mégis kapcsolódott a korábbi múzeumi léthez. Az ország több pontján és a megyében rendezett számos kiállításon osztotta meg velünk a természet és az ember szépségének látványát. Sokan voltunk jelen a fotográfiákat általában tematikusan felvonultató kiállításmegnyitóin, csodálhattuk harmóniát sugárzó, szépséges fényképeit, melyekre nagyon büszke volt, és melyekről mindig oly élvezettel beszélt. Karakteres emberi arcok, fényben fürdő vízpartok, évszázados múltat idéző csodaszép kastélyparkok, napsütötte erdők… Ezeket mutatta meg nekünk nyitott szívvel, nagy odaadással, szenvedéllyel, lelkesedéssel. Szeretnénk hinni, hogy ilyen, és hasonló képekkel a lelkében és a gondolataiban távozott el közülünk.
Nyugodjék békében! Emlékét kegyelettel megőrizzük.
