Elhunyt Czene Ferenc

2018. július 4. 13:46 | behir.hu

Elhunyt az országosan sokak által ismert Los Angelesben és Gyulán élő Czene Ferenc. Elment az utolsó aláírója a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház alapító okiratának.

Június 28-án, magyar idő szerint este 7 óra után a gyulai kórházban, szívelégtelenségben, 82. életévében elhunyt Czene Ferenc a Los Angeles-i magyarság egyik meghatározó alakja.

Czene Ferenc Kunágotán született 1936. március 19-én. Az általános iskolát Kunágotán végezte. Budapesten a Kandó Kálmán Elektromérnöki Technikum esti tanfolyamára járt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharcban aktívan részt vett Budapesten, majd menekülni kényszerült. Az országot Nickelsdorf (Hegyeshalom) térségében gyalog hagyta el 1956. november 29-én és Salzburgban ahhoz az ablakhoz állt, ahol a legkevesebben álltak. Így került az Egyesült Államokba 1957. április 10-én.

Los Angelesbe érve rögtön kapott munkát a Pachmayr Sports Equipment Factorynál mint finommechanikai műszerész, esztergályos. Onnan átment az akkor induló és később világhírűvé vált Panavision kamera gyártó céghez, ahol részt vett a 65 mm-es filmkamera kifejlesztésben. Dolgozott később a Precise of California vállalatnál akik beszállítottak alkatrészeket a NASA-nak a Surveyor 1 űrprogramhoz.

Nagy hatással volt rá Dolinszky János beszéde Los Angelesben, ami arra sarkallta, hogy vegyen részt a Los Angelesben élő Magyarság megszervezésében, politikai életében. A Dr. Boer Béla vezette Magyar Ház Főtitkáraként feladatul kapta 1967-ben az Öreg Amerikai Magyar Családok Szervezete és a Magyar Atlétikai Klub még élő tagjainak felkutatását és aláírásuk megszerzését, ne hogy jogutód nélkül maradjon a Los Angeles-i Magyar Ház. Az általa összegyűjtött aláírások és dokumentumok benyújtása után 1969. január 9-én Kalifornia Állam által kiadott okmány alapján a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház hivatalos non-profit szervezetté vált. E dokumentum utolsó élő aláírója volt

Czene Ferenc 1967-től másik feladatot is kapott. A Los Angeles-i ’56-os Emlékmű építésének a vezetését, amelyet 1969-ben avattak fel, és amely a világon a második legmagasabb '56-os emlékmű, jelképesen 56 láb magas. A kaliforniai magyarságot számtalanszor képviselte Washington D.C.-ben. Meghívta és megszervezte 1990-ben az új szabadon választott miniszterelnök, Antall József látogatását Los Angelesbe. Ekkor töltötte be a Dél-Kaliforniai Magyar Szervezetek Tanácsának az elnöki tisztét.

1990-től évente rendszeresen, félévre hazajárt. 1992-ben a kárpótlásból visszakapott földjén Gyula és Békéscsaba között elkezdte építeni a Czene Tanyát, ami a “szabad gondolatok otthonaként” fogadta mindig az arra járót a világ bármely pontjáról. Rendszeresek voltak 1994-től a az ötórai teák, a szalonnasütések, a tárlatok és tudományos találkozók, a gyereknapok. Neszlényi Judittal együtt ötletgazdája és főszervezője volt a Gyulai Zenei Napoknak 17 éven keresztül.

Czene Ferenc egész életében munkálkodott, sohasem pihent, mindig, mindenek előtt a legfontosabbnak tartotta a szabad Magyarországot és hitt ebben. Olyan embert veszített el a Los Angeles-i magyarság és Magyarország, akinek életében a legfontosabb volt a hazája.

 

Forrás: vasarhely24.com

 

 

További programok »

FEL