Elhunyt Born Miklós, a Balassi legendás művészeti vezetője

2023. június 7. 08:54 | behir.hu

92 éves korában elhunyt Born Miklós, a Balassi Táncegyüttes egykori legendás művészeti vezetője, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetségének alapítója, a Békés megyei néptáncegyüttesek első összefogója, hosszú éveken át fő mozgatórugója.

Born Miklós nevéhez fűződő kezdeményezés az Országos Szólótánc Fesztivál, melyet Vásárhelyi László koreográfussal közösen hozott létre 1974-ben. A fesztivál ma az országos néptáncmozgalom talán legjelentősebb eseménye.

Számos díj, elismerés tulajdonosa, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Békéscsabáért kitüntetést, a Magyar Életfa díjat és a Kiváló Népművelő elismerést.

A Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége így emlékezik a legendás művészeti vezetőre:

„Samu bácsi azonban számunkra sokkal több ennél, ő a Békés megyei néptáncélet egyik legnagyobb hatású alakja, mindannyiunk által tisztelt és szeretett mester, több generációban mély lenyomatot hagyó pedagógus. Nagy hatással volt mind táncosként, mind népművelőként. Kitartása, következetessége, munkafegyelme örök útravaló azoknak, akiknek volt szerencséjük a kezei alatt táncolni, felnőni.
Drága Samu Bácsi!

Nyugodj békében a Mennyek országában! Mindig emlékezni fogunk rád. Igyekszünk úgy folytatni az általad elkezdett utat, hogy azt gondold, amikor lenézel ránk, megérte elkezdeni. Köszönjük az útravalót, köszönjük, hogy ismerhettünk.”

Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere az alábbi sorokkal emlékezett:

"Engem a pénz és a kitüntetés soha nem érdekelt, a közösség és a közönség tapsa viszont igen. A művészeti műhely, amit létrehoztam, volt az életem. A díj a tanítványaimtól érkezett: a közösség, a szeretet, amit tőlük kaptam, az volt a legnagyobb elismerés. Nagyon szép életet tudhatok magaménak és úgy elszaladtak az évek, hogy észre se vettem."

92 éves korában eltávozott közülünk Born Miklós, Samu bácsi.

Köszönettel, hálával és tisztelettel tartozunk neki azért a munkásságáért, amelynek köszönhetően ma is több ezren - kicsik, nagyok, nyugdíjasok - élnek, tanulnak a néptánc világában.

Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében!”

Born Miklósól két évvel ezelőtt írtunk, amikor a Balassi Táncegyüttes egy erkélykoncerttel köszöntötte 90. születésnapja alkalmából.

 

További programok »

FEL