Elhunyt Benkő László

2020. november 18. 08:34 | behir.hu

Az Omega együttes a közösségi oldalán tudatta a hírt, hogy 77 éves korában elhunyt Benkő László, az együttes alapítója.

Az együttes oldalán ez olvasható: "Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad."

Benkő László középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető.

Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. A kezdeti években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később pedig az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat. Presser Gábor távozása után kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először hazánkban.  

Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is.

2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője volt. 2013-tól rendszeresen fellépett a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játszották.

Benkő László gyakran megfordult Békéscsabán is, baráti kapcsolatok fűzték az Omegát a városhoz.  

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba - egészen mostanáig. Benkő László emlékét megőrizzük. 

 

További programok »

FEL