Eleki küzdősportolók is ringbe szálltak a hatvani Harcosok Éjszakáján

2023. október 11. 15:13 | behir.hu

Hatvanban immár 12. alkalommal rendezték meg a Harcosok Éjszakája Küzdősport Gála. Békés megyét az Eleki Fuji Fight Team három versenyzője képviselte.

Nagy László mester, az elekiek edzője elmondta, hogy Kaposi Zorka 55kg-ban K1 szabályrendszerben, utánpótlás korosztályban versenyzett. Zorka ellenfele a ringben, a hatvaniak büszkesége egy Európa-bajnok thai boxos lány volt.

– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz hiszen a majd 3 évvel idősebb hatvani sportoló taekwondoban is fekete öves volt. Zorka erős test és combrúgásokkal operált, és úgy láttuk testen meg is fogta egy taposó rúgással, de ellenfele csak jött előre és pörgős ütésekkel próbálkozott. A szoros, döntetlennek tűnő mérkőzésen, megosztott pontozás a hazai lánynak kedvezett – fogalmazott az eleki mester.

Simonka Rajmund 65 kg Pro K1 szabályrendszerben következett. Debreceni ellenfelét már jól ismerte. A három menetes mérkőzést Simonka végig irányítva, egyhangú bírói döntéssel, értékes győzelmet aratott. Taposó test és fejrúgásaival és pazar ütéskombinációkkal sikerült megállítani a folyamatosan támadó erőszakos debreceni bunyóst. Így megérdemelten emelhette a győzelmi serleget a feje fölé.

Az utolsó eleki versenyző Farkas Sándor volt, aki szintén Pro K1 szabályrendszerben -80kg-ban küzdött. Sanyinak első, bemutatkozó mérkőzése volt a ringben, csak nemrégiben kezdte el az edzéseket. Tehetségéhez és ütőerejéhez nem fért kétség, így megkapta a bizalmat az indulásra. Harcosan küzdött és az első menetben többször is megrendítette ellenfelét fejre mért ütéseivel. Riválisa azonban jóval magasabb és tapasztaltabb volt, így kihasználva fölényét távol tartotta a békésből érkező fiatalt hosszú egyenesekkel és fejrúgásokkal.

– A második menet hajrájában versenyzőnk orra megsérült, erősen vérzett és többször ápolásra szorult. Sanyi hősiesen harcolt tovább, de amikor ellenfele a kötelekhez szorította, feladtuk a mérkőzést, nem akartuk kockáztatni versenyzőnk testi épségét – hangzott el az edzői értékelőben

Forrás: Gregor László

További programok »

FEL