Ejtőernyővel ugrottak a csabai honvédelmi tábor résztvevői

2024. augusztus 5. 09:41 | Fajó Attila

Mintegy 20 főnek nyílt lehetősége ejtőernyős képzésen részt venni és gyakorlatban megtapasztalni a sportág nyújtotta élményt a 101. Területvédelmi Zászlóalj által szervezett honvédelmi táborban. Az ugrásokat a Békéscsabai Repülőtér területén hajtották végre a táborozó fiatalok.

Az eddig két alkalommal Szegeden és most először Békéscsabán megrendezett ejtőernyős honvédelmi tábor országos szinten vonzotta Békés vármegyébe a vállalkozó kedvű táborozókat. Komlósi Orsolya Emődről érkezett Csabára. Mint mondta, az extrém sportnak számító ejtőernyőzésben is kipróbálja magát.

– Nem ez az első honvédelmi táborom, de úgy voltam vele, hogy ezt mindenképp ki akarom próbálni. Ilyen lehetőségem nem sokszor adódik az életben – mondta el a fiatal lány.

Volt olyan is a táborozók között, aki komoly karrierépítési lehetőséget lát a Magyar Honvédségben és távlati célokat dédelget.

– Feltett szándékom jelentkezni a deszantosok közé, nagyon megtetszett az ejtőernyőzés, szóval mindenképp foglalkozni akarok ezzel a területtel – fogalmazott egy kistarcsai fiú, Kaszanyi Patrik Viktor.

A tábor szervezési feladatait Magyar Honvédség Dombay Miksa 4.Területvédelmi Ezred 101. Területvédelmi Zászlóalja látta el. A résztvevők elszántságáról Szőke Gábor főhadnagy mint táborparancsnok nyilatkozott igen elismerően, mondván a fiatalok elszántan vették az akadályokat és fegyelmezetten sajátították el az új ismereteket.

– 2025-ben is tervezünk Békéscsabára ejtőernyős tábort, sőt, jövőre szeretnénk vitorlázó repülőgép és vívó honvédelmi tábort is tartani – nyilatkozta Lipták József alezredes, a 101. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

 

Galéria

További programok »

FEL